Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Régizene-találkozó Erdővidéken

Régizene-találkozó Erdővidéken Kultúra

A hétvégén kilencedik alkalommal szervezte meg a baróti Kájoni Consort régizene-együttes az Erdővidéki Régizene-találkozót, melynek ezúttal, az eddigi hagyománytól eltérően nem az olaszteleki, hanem a miklósvári Kálnoky-kastély adott otthont.

A találkozó keretében vasárnap este régizene-koncertet szerveztek, melynek helyszíne a Kálnoky-kastély Nagypalotája volt, vagyis az a nagyszoba, mely egykor ebédlőként és díszteremként szolgálta az ideérkező vendégeket. Idén a há­zi­gazda Kájoni Consort együttesen kívül még három meghívottja volt a találkozónak, éspedig a Hadnagy Melinda által vezetett székelyudvarhelyi Riverenza együttes, a sepsiszentgyörgyi Trombita Quartett, valamint a több mint negyvenéves múltra visszatekintő Barozda együttes.

A közönséget Lakatos Csilla, a Kálnoky-kastély muzeológusa köszöntötte, örömének adva hangot, hogy a kilencedik Erdővidéki Régizene-fesztivál a miklósvári kastélyban talált helyet. Gyulai-György Éva zenetanárnő, a Kájoni Consort Együttes művészeti vezetője a koncert előtt még elmondta, hogy az Erdővidéki Régizene-találkozó egy ideje már kétnapos rendezvény, ugyanis, a tulajdonképpeni zenei találkozó előtti napon családi reneszánsz napot is szerveznek, melynek célja a régi idők hagyományainak, főképp a reneszánsz hangulatának a felidézése, megismertetése.

Hirdetés
Hirdetés

A Kálnoky-kastély parkjában szombaton megtartott reneszánsz napnak sok látogatója volt, azon gyermekek és felnőttek is elfoglalhatták magukat érdekességekkel, akár játékokkal, vagy különböző foglalkozásokkal – mondta a tanárnő, köszöntve a meghívott együtteseket, és emlékeztette a jelenlevőket arra is, hogy Kájoni János születésének 390. évfordulója van idén, így a 2019-es év Kájoni-emlékév.

A koncerten a házigazdák, a Kájoni Consort együttes bemutatkozója után a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum diákjaiból álló, Veress István irányította Trombita Quartett lépett fel, utánuk a 2005-ben alakult székelyudvarhelyi Riverenza zenészei mutatkoztak be, őket pedig a Csíkszeredai Régizene-fesztivál elindítóiként is számon tartott Barozda együttes követte. A találkozó záróakkordjaként az előadók közösen is elénekeltek egy dalt.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük