Otthon lenni a tájban

Köllő Miklós gyergyószentmiklósi műépítész munkásságának egyik sarkalatos pontja, hogy az építmények szolgálják a kisebb-nagyobb közösségeket, a székely családot, falut, illetve úgy igazodjanak ennek szellemiségéhez, hogy közben nem dohszagú hagyományt őriznek, hanem a modern igényeket is kiszolgálják. Erről beszél a sepsiszentgyörgyi Keresztes-házban megnyílt Ökoregionális építészet a székely kultúrtájban – A csend építészete című kiállítás, illetve a Mesélem a házam című könyv szerzőjeként az április 29-i bemutatón.

Sarány István, a Hargita Népe szerkesztője szerint jobb helyszínt nem is választhattak volna a szervezők az eseménynek, hiszen a Keresztes-ház annak a Kós Károlynak a műve, aki már 1937-ben is a sajátosan magyar építészeti stílus megalkotásának fontossága mellett érvel, amely csak azt örökíti át, amit a közösség abból magáénak elfogad, ugyanakkor integrálja a népművészeti elemeket és a kézművességet, a természetes anyagokat. Ezek a hatások formálták olyanná a mai tájat, amilyennek mi ismerjük, s amely folyamatosan romlik, hiszen nem minden esetben dolgozhat együtt kéz a kézben az épület tervezője és megrendelője olyanformán, hogy a tájba illeszkedő, hagyományőrző és korszerű, azaz tradinnovatív legyen a végeredmény. Mert Köllő nem feltétlenül egy egyéni stílus felmutatására, inkább egy jó kvalitású, értékes környezethez való igazodás irányába mozdult el már rögtön az egyetemi évek után. De, ahogy Kovács Kázmér építész is elmondta méltatásában, akadálymentesen vonul végig a szakma egész regiszterén, anélkül hogy különbséget tenne egy szakszerű helyreállítás és kortárs ízű formavilág között. Ami ezeket összeköti, az az empátia, a saját formavilág összevetése az előtte alkotókkal, a jelenlét a folytonosságban.

Híven korábban többször kifejtett téziséhez, miszerint erdélyi értelmiséginek erkölcsi csőd új házat építeni, a Mesélem a házam című könyvben Köllő Miklós immár tulajdonosként arról ír, milyen szempontok csatározása folytán sikerült a nagymama megörökölt gyergyócsomafalvi házát egy mai, háromgyermekes család igényeihez igazítani úgy, hogy az a már említett feltételeknek egyszerre tegyen eleget. A kiállítás képein pedig az építészeti stúdió hasonló szellemiségű alkotásait, a megmentett eszenyői vízifűrészt, a csíkszentsimoni lovardát, a gyergyói és ditrói haranglábakat, a zetelaki buszmegállót láthatjuk, amelyek áttetsző szerkezetükkel a tájba szervesülnek, faépítményként szépen beleöregednek, és anyagukkal, technikáikkal igazodnak a szükséghez, meg a szűkséghez is, a helyi mestereknek adnak munkát és megélhetést: ők faragják a gerendákat, a zsindelyeket, ácsolják a szerkezetet. Elkerülik a csúcstechnológiát, mely további költségeket generál a jövőben, és annyira természetesek maradnak, amennyire csak lehet.

A kiállítás vasárnapig tekinthető meg 10 és 16 óra között.