Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Jó zene nem csak borivóknak

Jó zene nem csak borivóknak Kultúra

A sepsiszentgyörgyi BRVLG (a zenekar a borvilági kiejtést javasolja) januárban stúdióba vonult, hogy a tavasszal megjelenő album dalait rögzítsék. A hanghordozó megjelenése előtt azonban sorban közzéteszik a dalokat a világhálón. A részletekről Orbán Ferenc zenekarvezetővel beszélgettünk.

– Nemrég tértetek haza Magyarországról…

– Január elején elutaztunk a budapesti SoundCam stúdióba. Már jártunk ott egy évvel ezelőtt A bor legendája című dalunk felvételekor, és annyira megtetszett a Józsa Örs és Solymosi Kata által működtetett hely légköre, hogy úgy döntöttünk, visszatérünk. Ezúttal hat dalt rögzítettünk, így reményeink szerint tavaszra lesz egy hétdalos lemezünk, amit a „hosszúsága” miatt féllemeznek becézek majd.

– Miért teszitek közzé a dalokat a CD megjelenése előtt?

– Nem biztos, hogy szerencsés az összes dalt egyszerre kiszórni az éterbe, mert akkor lehet, némelyik nem kap elég hangsúlyt. Így határoztuk el, próbáljuk meg szűk három hónapra beosztani a dalokat. Kezdetektől úgy döntöttünk, hogy az összes dalt ingyen elérhetővé tesszük a világhálón. De szerencsére a fizikai formátumra is van még igény, így hanghordozón is megjelenik tavasszal a Nem csak borivóknak munkacímet viselő lemez. Február másodikától vasárnaponként két-, majd márciustól háromhetente közkinccsé tesszük ezeket a dalokat. Így áprilisra mindenik hallgatható lesz a különféle internetes felületeken, különféle zenemegosztókon.

– Melyik dal lesz elérhető elsőként?

– Február 2-án délután a BRVLG Facebook-oldalán, illetve Youtube-csatornáján jelenítjük meg a Mit szól a bölcs? című, Petőfi Sándor soraira énekelt reggae-s nótánk, amelyben tiszteletét tette Ferenczi György szájharmonikás, amit ezúton is köszönünk neki, hiszen ez egy óriási ajándék részéről.

Hirdetés
Hirdetés

– Van-e átfogó témája a készülő albumnak?

– A BRVLG-dalok céltudatosan kapcsolódnak a borhoz. Azonban nem kizárólag a borról szólnak: az életről, mindenről, ami körülvesz bennünket. Ezek alapját klasszikus magyar versek adják erdélyi boros, illetve a mulatozás témáját körbejáró népdalfeldolgozásokkal.

– Hogy született a Mit szól a bölcs?

– Utána kutattunk a boros témájú alkotásoknak, így eljutottunk ehhez a Petőfi-vershez, amelynek a zenei alapját én álmodtam meg. Ezt megmutattam a fiúknak, és ők is beleszőtték a saját elképzeléseiket. Általában így állnak össze a dalaink. Ez a nóta is így lett az alkotási folyamat során egy mandolinos témából egyszer csak reggae. Aztán, amikor a lemezfelvételre készültünk, arra gondoltunk, megpróbálunk olyan művészeket felkérni a közreműködésre, akikkel a közös játék valami álomszerű dolog lenne. Ebben a nótában Ferenczi Györgyre esett a választás. Éppen itt, a kézdivásárhelyi Borudvarban történt meg a találkozás egy koncert után. A közös munka alatt hatalmas élményben volt részünk: ahogyan emberként és muzsikusként megnyilvánult, amilyen elhivatottsággal, alázattal és profizmussal vitte véghez ezt a feladatot, mondhatni megható volt. Mellette Juhász Gábor dzsesszgitáros és Szalóki Ági énekes hallható egy-egy dalban.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük