Felhívás!

Időutazás a Vigadóban

Időutazás a Vigadóban Kultúra

Hétfő este a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház nagytermi stúdiójában, a 34. Vigadó Hangszín keretében a helyi The Crazy Plumbers zenekar Rockabilly Roots cím alatt zenés rocktörténeti kalandozásra invitálta a hallgatóságot, az ’50-es évekbe.

A psychobilly-rockabilly trió tagjai épphogy felocsúdtak a Flagellum Dei MC oroszfalvi székházában szombaton adott fergeteges koncertjük után, már ismét közönség elé álltak. Igaz, ezúttal nemcsak a helyszín, hanem a produkció is más volt. „Ezzel a műsorral célunk a rockabilly népszerűsítése. Felmerült az ötlet, próbáljuk ki, hogyan szólnának a dalaink az ‘50-es évek rockabilly-hangszerelésében, dobok nélkül. Azonban, mivel a punk-rock igen erős hatással van a zenénkre, nem minden számot sikerült áthangszerelni, ezért döntöttünk úgy, hogy kibővítjük a műsort, és egy rockabilly-történelemórát, zenetörténeti előadást tartunk”, fejtette ki Tofán Levente bőgős, énekes.

A produkciót hosszú próbafolyamat előzte meg, ám a fiúk mégis izgultak a színpadon. „Első alkalommal játszottunk színházban, olyan lámpalázam volt, mint még soha”, mondta Levente. A műsor első részében vetített képekkel és élőzenével tarkított, lenyűgöző zenetörténeti előadás tanúi lehettünk, mely során kiderült, hogy Levente az éneklés és bőgőzés mellett két lábon járó rockabilly-lexikon. Szabó „Moha” István a dobok helyett ezúttal akusztikus gitárra váltott, Szász „Denver” Attila pedig elektromos gitárral tette teljessé a hamisítatlan rockabilly-hangzást. A bő egyórás időutazás során megismerhettük a rockabilly 1954-re tehető születésének, virágkorának és a ‘60-as évek elején bekövetkezett hanyatlásának történetét, amelynek politikai okai voltak, ugyanis a műfaj hatására az addigi szegregált amerikai társadalom kezdett megbomlani: a fehérek a színesbőrűek koncertjeit kezdték látogatni, és fordítva. Lejárató kampány indul a műfaj ellen, melynek köszönhetően az előadók egy része váltott: volt, aki Angliába menekült, másokat mondvacsinált okokkal bebörtönöztek.

Megismerhettük a műfaj szülőházának számító Sun Records független lemezkiadó és tulajdonosa, producere, Sam Philips történetét, hallhattuk az 1956-ig több mint 40 lemezt kiadó Elvis és a börtönrock megteremtőjének számító Johnny Cash dalait, csakúgy, mint a Sun Records első egymillió lemezes eladását produkáló Carl Perkinsét, az anti sztáralkat Buddy Holly-ét, a rockabilly undergroundját képviselő Eddie Cochranét és Gene Vincentét vagy a „női Elvis”-ként ismert Janis Martinét és a ma is élő Wanda Jacksonét. A kitűnő hangulatú koncert levezetéseként a The Crazy Plumbers négy áthangszerelt saját szerzeményét adta elő.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.