Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Húsvéti ajándék a városnak

Az RMDSZ kézdivásárhelyi nőszervezete tervezett, Húsvéti varázslat elnevezésű rendezvénye a város apraját-nagyját szólítja meg.

– Egyesületünk tagjai olyan nők, akiknek fontos tenni valamit a közösségünkért, amivel nyomot hagyunk magunk után. Megalakulásunk óta elértük, hogy egy friss, lendülettel teli erő vagyunk közösségünk életében. Célunk, hogy húsvéthétfő Kézdivásárhelyen a város ünnepe legyen, hogy a fiatalok és a gyerekek ismerjék meg a régi húsvéti hagyományokat. Ezen a napon szeretnénk, ha a sportcsarnok előtti teret elözönlenék a kézművesek, akik betekintést nyújtanak mesterségük fortélyaiba, így a hímestojás-készítés rejtelmeibe is – vázolta fel az alapelképzelést Fejér Melinda.

Április 17-én 11–17 óra között tehát – számos további szervezettel, egyesülettel együttműködve – a céhes városbeli családokat szólítják meg, az eseményen a következő programok várják majd az odalátogatókat: népzenei koncertek, néptáncbemutatók, kézműves-bemutatók, népművészeti kirakodóvásárok, gasztronómiai különlegességek, gyermekjátékok. Műsort mutatnak be az óvodások, lesz hagyományos locsolkodás, fellép a Gyöngyvirág néptáncegyüttes, utcazene, mesemondás is várja a közönséget. 
Kísérő tevékenységek is zajlanak majd: angolnyelv-műhely, tojásírás, szobrászkodás, mesekuckó, mézeskalács-díszítés, kifestőzés, virtuális kalandtúra, különféle hagyományos és mozgásra bíró játékok, lovashintózás stb. A kisfiúk számos érdekes járgányt csodálhatnak meg, a kisállatsimogató várhatóan sok apró kezet vonz majd, és a közös tojáskeresés sem marad el. Mindezt élőben közvetíti majd a Profi rádió, társszervező a Wegener Pro Sanitate Alapítvány.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük