Felhívás!

Fesztivál a természetben

Fesztivál a természetben Kultúra

Újabb fesztivál van születőben Háromszéken. A ma kezdődő Voice of Nature-nek az uzonkafürdői holland strand ad otthont, szervezői 25–30 év közötti fiatalok.

Egy jól sikerült születésnapi buliból nőtte ki magát ez a kezdeményezés, tudtuk meg Ambrus Orsolya szervezőtől, aki elmondta, a magyarországi Gyüttment fesztivál mintájára álmodták meg a maguk rendezvényét.

Fontos számukra a természet közelsége, az ökologikus szemléletmód, a fenntarthatóság, éppen ezért amennyire csak lehet, csökkentik az egyszer használatos poharak, evőeszközök használatát, szelektíven gyűjtik a hulladékot. Napi 300–400 résztvevőre számítanak, a visszajelzések, elővételben vásárolt jegyek alapján lehet tudni, hogy Székelyföld mellett Bukarestből, Nagyszebenből, Kolozsvárról is érkeznek táborozók. A zene elsődleges szerepet kap, napközben a strandon lemezlovasok felelnek a jó hangulatért, két másik helyszínen műhelymunkák, előadások zajlanak, illetve lesznek különleges, feltöltődést, kikapcsolódást nyújtó programok is, például masszázs, jóga vagy tibeti hangrezonancia meditáció – árulta el Ambrus Orsolya.

Este, éjszaka a nagyszínpadon eklektikus elektronikus tánczenét képviselő együttesek lépnek fel, itt lesz a magyarországi Korai Trancemission (a Korai Öröm utódja), hazaiak közül a Szempöl Offchestra, a Tündérground koncertjét emeljük ki. A fesztiválbelépő 100 lejbe kerül, napi jegyet 50 lejért lehet vásárolni, a fesztivál a 16 év alatti korosztálynak ingyenes.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.