Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Csernátoni lovas maszka

Csernátoni lovas maszka Kultúra

A lovas maszka néven ismert népszokás felelevenítését több éves kihagyás után tavaly az IKA Ifjúsági Egyesület karolta fel a Haszmann Pál Múzeummal partnerségben. A kezdeményezés lelkes támogatókra talált, úgy tűnik, együtt sikerül visszahozni ezt a vidám szokást a köztudatba.

– Szervezői szemszögből hatalmas „pozitív csalódás” volt a tavalyi alkalom, hiszen minden egyes helyszínen 200–300 érdeklődő várta a csapatot, a múzeumkertben ennél is több. A helyi közösség szívvel-lélekkel támogatta az eseményt, és sokan más településről is eljöttek megnézni a maszkázást. Ez megerősített abban, hogy folytatnunk kell, és nem szabad veszni hagyni értékes hagyományunkat – fogalmazott Fákó Alpár, az IKA-egyesület képviseletében.

Hirdetés
Hirdetés

Február 23-án, vasárnap tehát ismét lovas maszkázásra várják a csernátoniakat és a néphagyományaink iránt érdeklődőket, a program 13 órakor kezdődik a fellegvári téri gyülekezővel és bemutatóval, ahonnan a Hanna panzióhoz vonulnak a résztvevők (13.45). Következő megállóként a Haszmann Pál Múzeum vendégei lesznek a maszkások (14.30), 15.15-kor a község polgármesteri hivatalát keresik fel, zárásként pedig, 16 órától az Enikő panzió várja őket. Az érdeklődőket bármelyik helyszínen szívesen várják, hogy nézőként bekapcsolódhassanak Felsőháromszék legrégebbi farsangi hagyományába.

A csernátoni lovas maszka néven elhíresült szokás egy lakodalmi menetet jelenít meg, melyet egy békérő és egy szószóló vezet. A menetben felvonul az ifjú pár, a koszorúslányok és -legények a kürtös, a zenészek, az orvos és a cigányok kíséretében, szalagokkal, csengőkkel feldíszített lovaikon.

A népszokást szombaton délelőtt Kézdivásárhelyen is láthatja a közönség a Tegyünk Kézdiszékért civil tömörülés által szervezett farsangi rendezvény keretében.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük