2016 számokban

2016 számokban Kultúra

Az Osonó Színházműhely 2016-ban 168 kulturális-, oktatási-, szociális és közösségi eseményt hozott létre, és 86.476 lejből gazdálkodott. Ennek a háromnegyedét a külföldi pályázati forrásokból elnyert összegek teszik ki – írja a társulat éves összefoglalójában.

A társulat tavaly helyi támogatást nem kapott, Sepsiszentgyörgyön nincs székhelye, illetve raktára és irodája sincs, így októbertől a projektek zömét Budapestre költöztette át – írja a dokumentum.
2016-ban egy bemutatóra, az Andrei Mureșanu Színházzal közösen készített Bányavakság című koprodukcióra került sor, és a repertoáron lévő három előadást összesen 71 alkalommal mutatta be a független színházműhely. A társulat 59 interaktív közönségtalálkozót szervezett, és 30 műhelyfoglalkozás, valamint 6 drámatábor által adott teret a fiatalok és felnőttek képzésének. Az Osonó tavalyi kulturális-, oktatási-, szociális projektjein mintegy 9.500 ember vett részt.
A társulat fennállásának egyik legfontosabb díját kapta, mikor 330 jelentkező pályázat közül az Európai Ifjúsági Nagy Károly-díj nemzeti győztesévé választották. A díj annak a visszaigazolása, hogy az Osonó európai szintű és színvonalú ifjúsági projekteket hoz létre.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.