Amikor kóbor állatok marnak össze békés járókelőket, a hatóságok gyorsan lendületet vesznek, hatékonyságukat bizonyítandó. Az erdők-mezők turistaösvényein bóklászók biztonsága azonban évek óta megoldatlan, az esztenák mellett fölös számban tartott kutyák miatt nemcsak a legelőkön vagy azok közelségében szerezhetnek rossz tapasztalatot a természetjárók. Lehet azonban ezt a kérdést más oldalról is nézni, világított rá Csákány László, a sepsiszentgyörgyi Szemerja–Görgő Közbirtokosság elnöke.
A vadászati törvény előírása szerint síkvidéken egy nyáj mellett egy, dombidéken két, hegyvidéken három kutyát tarthat a pásztor az állatok védelmére, mindegyikükek a nyakában kötelező módon koloncnak kell lenni, hogy a vadállományban ne tehessen kárt. Azoknak azonban, akik sűrűn túráznak, néha sokkal több (kolonc nélküli) kutyával kell farkasszemet nézniük, és komoly ijedelmet élnek át (rosszabb esetben nemcsak az ijedtéggel maradnak), amikor a hagyományos terelőkutyák mellett nagy testű keverékek, akár kaukázusi juhászok, kangalok, újabban divatos őrző-védő ebek futnak szembe velük. Ki lesz a felelős, ha egyszer komoly baj történik? Mit lehet tenni az olykor kiéhezett, gazdáik által elcsapott, az erdők apróvad-állományában kárt tevő kutyákkal? A vadászati törvény értelmében a terület gondnokának jogában áll lelőni, de mit tehet a fegyvertelen turista?
A terület tulajdonosát számba sem veszik
Csákány László, a Szemerja–Görgő Közbirtokosság elnöke érdeklődésünkre elmondta, az intézmények közötti párbeszéd hiányából eredeztethető sok probléma. Meglátása szerint különböző csoportok, szervezetek úgy jelölnek ki túraösvényeket, hogy a terület tulajdonosát meg sem kérdezik, zavarja-e esetleg valamilyen gazdasági tevékenység folytatását a túrázók jelenléte, van-e ott valami veszély, esetleg mi lenne az ő javaslata. Huszonkét éves tevékenysége alatt őt ilyen ügyben senki sem kereste meg, miközben a közbirtokosság területén bicikliutakat, futóknak való pályákat és turistaösvényeket jelöltek ki.
Ha a túraösvényeken a legújabb, villanypásztorok felszerelését támogató programoknak köszönhetően majd ilyenekkel szembesülnek, akkor megint reklamálnak majd az emberek? – kérdezett vissza interjúalanyunk. El kellene fogadni, hogy a területtulajdonosok alkotmányos jogukat gyakorolják, amikor üzemtervek alapján gazdasági hasznot próbálnak kihozni az erdőkből-legelőkből – mondta.
„Lehet nosztalgiázni a 20–30 évvel ezelőtti állapotokat visszasírva, de ezt éppúgy megtehetnék az erdő- és legelőtulajdonosok is, hiszen elképesztő, hogy mennyi ember – túrázó, gombaszedő, motoros, biciklis – van jelen a természetben.
Évtizedekkel ezelőtt még volt ráció a turistaösvények kijelölésében, például a Szentgyörgy melletti Pacé-dombon a „farkasösvényként” ismert útvonalat a legelő legszűkebb részén vezették át, csökkentve a pásztorkutyáknak való kitettséget, míg ma kilométer hosszan is nyílt területen vezet egy hasonló útvonal. „Nálunk nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal. Az intézmények képviselőinek le kellene szállniuk végre a magas lóról és leülniük a tárgyalóasztalhoz, hogy egyeztessenek a megoldásokról az érintett területtulajdonosokkal, állattartókkal” – vélekedett Csákány László, nem cáfolván az eredetileg felvetett gondot, hogy lakott és lakatlan területeken is lehet a kutyafalkákkal találkozni.
Ellenőrizni kellene az esztenákat
Bonyolult a helyzet, hangsúlyozta Benedek Barna, a Pro Silva Vadászegyesület, illetve a vadállomány professzionális kezeléséért felelős egyesület (a kutatóintézet partnere a medveállomány genetikai felmérésében) vezetője is. Szerinte terepen nagyon sokféle helyzettel lehet találkozni, a legnagyobb gondot természetesen azok a felelőtlen pásztorok jelentik, akik versengenek egymással, hogy kinek van több és gonoszabb kutyája, vagy éppenséggel szórakoznak azzal, hogy ráhozzák a frászt a gyanútlanul arra vetődött emberekre. „Előfordult olyan is, hogy azzal dicsekedtek, mindig volt az esztenán besózott vadhúsuk, nyilván, mert kutyáikkal orvvadásztattak is. Aztán néha maga a pásztor sem tudja kezelni a kutyáit, mert nem hallgatnak a parancsára. Ilyenkor valóban fontos lenne közbelépni a hatóságoknak, ideális esetben tavasszal egy vadőrből, állatorvosból, hegyi csendőrből, az állatvédelmi rendőrség képviselőjéből álló munkacsoportnak kellene ellenőriznie az esztenákat és az ott tartott kutyákat, hogy kiszűrje az életveszélyt jelentő állatokat, de az elvetemült juhászokat is. Az ellenőrzések azonban eléggé ritkák az utóbbi időben, maguk a vadászegyesületek sem szorgalmazzák azokat. Csapdahelyzetben vannak, mert nem akarnak konfliktust az állattartókkal, akik a vadonban valóban csak a kutyáik védelmére számíthatnak a nagyvadak támadásaival szemben. Ezt a városi ember a maga kényelméből nehezen érti meg, hogy éjszaka, esőben milyen kiszolgáltatottnak lenni a medvével vagy farkassal szemben” – árnyalta a helyzetet.
Benedek Barna tehát nem híve az általánosításoknak, elismeri, hogy vadászoknak, állattartóknak és turistáknak is megvan a maguk igaza. Nézetében mindenkinek fel kell vállalnia a maga felelősségét, elismerve, hogy mindegyik terület „veszélyes üzem”.
Juhnyaj is sokkal tobb van most, mint regebb. Ha lehet azert kezdjuk el az embereket, mert kijarnak a termeszetbe (kivetel a motorizalt „turazok” esete). Romania juh nagyhatalom es meg csak nem is a hazai piacrol szol a juhtenyesztes.