Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Veszélyben a gyerekek

Veszélyben a gyerekek Kovászna megye

Az oltszemi kastély kertjében, mindenféle elfogadott védőfelszerelés ellenére, naponta bejár a medve. Az önkormányzat, a prefektúrától és a gyerekjogvédelemtől „megtámogatva” fordult a környezetvédelmi minisztériumhoz – egyelőre se hang, se kép.

Ott jár egy „kicsi medve” minden nap az oltszemi kastély kertjében – mondta el érdeklődésünkre Fodor István sepsibodoki polgármester.

– A kicsi medvét úgy kell érteni, hogy talán nem tudna megfogni egy ott legelő lovat, de a gyerekek szempontjából akármilyen „kicsi” is, de veszélyes – részletezte a polgármester.

Fodor István elmondta: szó szerint eleget tettek a prefektúra utasításának, amely arra szólította fel az önkormányzatot, hogy „minden lehetséges eszközzel” védjék az állami gondozásban lévő gyerekeknek is otthont adó kastély kertjét a vadaktól. Ennek megfelelően tettek villanypásztort, mozgásérzékelős lámpákat és villogókat, minden törvény által megengedett eszközt, de ez „a medvét nem érdekli”.

– Összeállítottunk egy iratcsomót, csatoltuk a prefektus felszólítását és a Kovászna Megyei Gyermekjogvédelmi Igazgatóság levelét, amelyben felhívják a figyelmet, hogy ötven gyerek élete forog állandóan veszélyben, elküldtük október elején a minisztériumba, válaszra sem méltattak, pedig jeleztük, hogy egyéb törvényes eszközünk nincs, ha valamilyen baleset történik, a minisztériumé a felelősség – fejtette ki Fodor.

Hozzátette: idén legalább negyven kárról állítottak össze dossziét, és küldték azokat is a minisztériumba, ám még csak azt sem közölték, hogy megkapták. Fodor szerint korábban visszaküldtek egy levelet, hogy „tanulmányozzák” az esetet, „aztán pénzt vagy adtak, vagy nem”, de legalább tudták, hogy eljutottak a papírok a megfelelő helyre. Most ezt is mellőzik, ami – Fodor szerint – annak a biztos jele, hogy „egyáltalán nincs pénz kártérítésre”.

A bodoki vadásztársaság elnöke úgy véli, „nagy gazemberség” készül. Értesülései szerint azt beszélik, hogy Maros megyében, egy polgár esetében, akit miután megsebesítette egy medve, és beperelte a minisztériumot, azt a döntést hozták, hogy a követelt kártérítést a vadásztársaság fizesse ki, mert nekik kell megoldaniuk, hogy „a medve ne jöjjön ki az erdőből”.

– Ezzel aztán, ha igaz, elintézik a vadásztársaságokat! Szóval megkötik mind a két kezünket, nem lehet tervszerű és ésszerű vadgazdálkodást folytatni, ahogyan azt évszázadokon keresztül tettük anélkül, hogy egyetlen állatfaj is kiveszett volna, viszont mi felelünk, ha a medve megtámad valakit. Ez még ebben a nyomorult országban is visszás lenne” – fakadt ki Fodor István.

Amint ismeretes, éppen az RMDSZ terjesztett elő egy törvénymódosítást, amelynek értelmében nem csak a terményben vagy állatállományban tett kárért járjon kártérítés, hanem anyagi juttatást kapjanak azok a személyek is, akiket medvetámadás ért. A Tán­czos Barna szenátor és Korodi Attila képviselő által kidolgozott tervezet szerint azonban ezt az összeget szintén a környezetvédelmi minisztérium költségvetéséből kellene fedezni. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük