Felhívás!

Tudni kell várni Szentgyörgyön

Tudni kell várni Szentgyörgyön Kovászna megye

A Kós Károly, a Kriza János és a Szabadság utcák kereszteződésében már akadálytalanul lehet közlekedni, egy rajzszöget tehát kihúztak a szentgyörgyiek ülepe alól. A városban folyó többi felújítás folyamatbeli állapotát Antal Árpád összesítette múlt heti sajtótájékoztatóján.

Az Andrei Șaguna utcában is föld alá kerültek az esővíz-elvezető csövek, most a helyi közművek dolgozik a szennyvízcsatorna javításán. Az Ág utcai munkálatokat a kivitelező, a Kovászna Út és Híd Rt. szakaszosan végzi, hogy kevésbé keserves legyen a közlekedés azon a részen, jelenleg a központi piac mellett láttunk munkában gépeket. A László Ferenc utcában az utolsó simításokat végzik, a zöldövezetek rendezését, útfestést, táblázást. A Váradi József utcában már csak három villanyoszlopot kell kiszednie az áramszolgáltatónak, majd a járdák aszfaltozása következik, a koptatóréteget egyszerre öntik le a középső és felső szakaszon.
A város cége, a Sepsi Út Kft. is halad a Gr. Bălan úti 9-es tömbház, a Nicolae Iorga 10-es és az Olt utcai 1–4-es tömbházak mögötti utak, parkolók javításával, utóbbiaknál a járdákat kell még aszfaltozni és az aknatetőket megemelni, mielőtt letennék a koptatóréteget. Elkezdődtek a volt Kós Károly, leendő belvárosi elemi iskola udvarának rendezési munkálatai, iskolakezdésre tervezik befejezni azokat.
Eddig tartottak a jó hírek, amelyek ellensúlyaként a polgármester bejelentette, bizonytalan időre leállnak a kisstadionnál folyó munkálatok, mivel nem tudtak megegyezni a kivitelező Baumeister céggel az új árakról, amelyeket az építőipari minimálbérek megemelése, illetve az időközben jelentősen megemelkedő termékárak miatt újra kellett számítani. Azt Antal is elismerte, hogy a leszerződött összegekből lehetetlen folytatni az építkezést, de a jelenlegi jogi keretek között nem tudják az új árat kifizetni – mondta.

Ezért a legrosszabb forgatókönyv szerint alakulnak a dolgok: fel kell becsültetni a hátralevő munkálatok értékét, új közbeszerzést kell kiírni, ami nálunk ritkán szokott hamar lezajlani. Pedig a város költségvetésében el volt különítve az ez évi építkezésekre szükséges összeg, amit most át kell csoportosítani, és hasznosan, ügyesen elkölteni az év végéig, ellenkező esetben a kormány elveszi.

Sokéves munkálatról beszélünk, 2010-ben a városi sportiskolának terveztek ott új sportközpontot, termeket építeni, de irodaépületet és mélygarázst is, valamint sportszállóról, műfüves focipályáról és mászófalról is szólt a 2010-es tanácshatározat. A befektetést a sepsiszentgyörgyi önkormányzat és az oktatási minisztérium közösen finanszírozza, a kivitelező pedig aszerint haladt a munkálatokkal, hogy mikor mennyit utaltak neki. 2010-ben háromévesre becsülték a kivitelezési határidőt, most az építkezés nyolcadik évében tartunk. <<

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.