Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Támogatják a MSP-t

Támogatják a MSP-t Kovászna megye

Egy tartózkodás mellett 18 támogató szavazattal fogadta el legutóbbi ülésén a sepsiszentgyörgyi tanács azt a nyilatkozatot, amely támogatja a nemzeti kisebbségek védelmében benyújtott, több mint egymillió uniós állampolgár által aláírt Minority SafePack (MSP) néven ismert kezdeményezést. Alább a nyilatkozat szerkesztett változata.

Hirdetés
Hirdetés

A romániai magyar közösség az egész Kárpát-medencei magyar kisebbséggel együtt már nagyon várta az ország csatlakozását az Európai Unióhoz, amelytől nemcsak gazdasági fejlődést és jólétet remélt, hanem az anyanyelv és a kisebbségi kultúra valódi védelmét, valamint a magyar közösség szimbólumai szabad használatának garantálását is – írja a dokumentum felvezetőjében.

Ennek ellenére azt kellett látniuk – mutat rá a továbbiakban –, hogy a nemzeti kisebbségek védelméről szóló jogszabályokat, amelyeket a tagjelölt országok vállaltak az integrációs folyamatban, nem hajtották végre maradéktalanul, a kisebbségi jogok kiterjesztését pedig mégcsak napirendre sem vették a többségi nemzetek. Az Európai Unió következetesen elutasította, hogy határozott álláspontot képviseljen ebben az ügyben.

A nyilatkozat emlékeztet: az RMDSZ és európai partnerei által kidolgozott MSP a nemzeti kisebbségek szolidaritási mozgalmává vált Európában, amely mintegy 50 millió, a helyi nemzeti közösségekhez és nyelvi csoportokhoz tartozó polgár érdekeit szolgálja.

Az aláírók „mélységes csalódásuknak” adnak hangot az Európai Bizottság 2021. január 15-ei döntése miatt, amely elutasította a Minority SafePack polgári kezdeményezésben szereplő javaslatokon alapuló jogi keret kidolgozását.

A nyilatkozat üdvözli, hogy a nemzeti régiók védelmét szolgáló európai polgári kezdeményezés – bár az aláírások gyűjtése még mindig folyamatban van – nyilvánvalóan már teljesítette a szükséges kritériumokat. Ez azt is bizonyítja, hogy az európai kisebbségek, köztük a külhoni magyar közösségek, a székelyek és a Magyarországon élő nemzeti kisebbségek nem adják fel a törekvéseikért folytatott harcot, és az Európai Uniótól várják a megoldásokat. Ezért a dokumentum aláírói öt pontban fogalmazzák meg kívánságaikat:
1. felhívják az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja felül korábbi döntését, és ismét tűzze napirendjére a Minority SafePack kezdeményezésben megfogalmazott javaslatokat;
2. felhívják az Európai Parlamentet és a Régiók Bizottságát, hogy vegye vissza napirendjére az európai kisebbségek védelmének kérdését;
3. felkérik a romániai EP-képviselőket, a Régiók Bizottságának képviselőit, hogy munkájuk során prioritásként kezeljék az európai nemzeti kisebbségek védelmének előmozdítását;
4. felhívják az Európai Bizottságot, hogy támogassa a jogalkotási folyamatban a Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért című polgári kezdeményezést, a méltányosság, a jó kormányzás és az európai értékek elvével összhangban;
5. felhívja Európa regionális, kantoni és megyei hatóságait, hogy csatlakozzanak az európai kisebbségek védelmének kérdéséhez, és fejezzék egyetértésüket ezzel. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük