Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Születésnap Keresztes Ildikóval

Születésnap Keresztes Ildikóval Kovászna megye

Négy évvel ezelőtt indult Majláth Szabó Attila Szociális háló című műsora a Sepsi Rádióban. A kirekesztett, társadalom szélére szorult emberekkel foglalkozó műsor azért rendkívül hiteles, mert kitalálója, szerkesztője, házigazdája, Szabó Attila, saját bőrén tapasztalta meg, hogy milyen az, amikor nincs tető a fejed fölött. A műsor minden év végén hagyományosan egyféle számadást tart. Idén erre december 4-én kerül sor a Park hotelben és sztárvendége, Keresztes Ildikó eMeRTon-díjas erdélyi származású pop-rock énekes.

 

Majláth Szabó Attila az Őrkőn – saját bevallása szerint – mélyszegénységben, nincstelenségben, nyomorban nőtt fel, de „büszke cigányemberként” azt mondja: onnan is fel lehet emelkedni, csak sokkal több munkába kerül, mert „sokkal lennebbről indulsz”.  

A Szociális háló című műsorát négy éve indította, és minden évet egy közönségtalálkozóval zár.

– Az a célunk, hogy bemutassuk a többségi társadalomnak a cigányok, a szegények értékeit. Ugyanakkor szeretnénk megmutatni, hogy az adásból ezelőtt két évvel „kitermelt”, Speed Help nevű szervezetünkkel – noha nem kapunk sem állami, sem helyi támogatást –, letettünk egyet-mást az asztalra. Szűkös anyagi kereteink, amelynek nagy részét egy külföldi vállalkozó biztosítja (teljesen önzetlenül, még azt sem szereti, hogy a nevét megemlítjük), nem engedik meg, hogy mindenkinek segítsünk – ezrével lennének ilyenek – de igyekezünk azok hóna alá nyúlni, akik a legjobban rászorulnak – mondja Majláth Szabó Attila.

Hirdetés
Hirdetés

A kicsiket nem egyszerű kezelni

A programok között a legfontosabb a cigánygyerekek tanítása, illetve a szegény családok konzultálása. Konkrétan ez azt jelenti, hogy szabályszerű délutáni, divatos szóval after school programot indítottak a cigánygyerekeknek.

– Ez nem pontosan olyan, mint a nagy iskolákban. Itt először is igyekszünk állandó meleg ételt biztosítani a gyerekeknek, és külön gondot fordítunk arra, hogy arra tanítsuk, hogyan tudnak megnyilvánulni a társadalomban. Ez az értekezési formáktól, a köszönéstől kezdve olyan, más gyerek számára lehet, hogy normális dolognak számító eseményeket is jelent, hogy elvisszük őket a fogorvoshoz, vagy mondjuk egy étterembe, hogy tanuljanak viselkedni – mondja Szabó Attila.

Sepsiszentgyörgyön 14 elemista gyerekkel Szabó Attila és felesége foglalkoznak, Kézdivásárhelyen 36 gyereket egy önkéntes tanítónő vállalt be. Ennyi kicsi gyereket nem egyszerű kezelni (teljes tévhit az, hogy minél kisebb a gyerek, annál könnyebb a munka velük – ellenkezőleg), de a cigánygyerek – mindennemű hasonló tapasztalat hiányában – igen nehezen alkalmazkodik ahhoz, ami vele történik, illetve ahhoz, amit tőle elvárnak. Hogy miért kell neki rendszeresen beülni egy terembe, ott csendben ülni, nézni, hogy ki, mit csinál, s azt megpróbálni hasonlóan csinálni, ráadásul elvárják tőlük, hogy tisztán érkezzenek az iskolába, ezek mind rendkívül idegen dolgok számukra – sorolja a műsorvezető.

Külön programjuk van a cigány felnőttekkel. Szabóék nem osztják azt a nézetet, ha a gyereket „megfogtad”, rajta keresztül lehet szüleiket is nevelni. Azt mondják: legalább olyan fontos a szülők befolyásolása, mert ha ők nem tanúsítanak megfelelő magatartást, ha nem fogadják el, hogy gyerekük oktatása fontos, akkor kárba veszhet az egész tevékenység.

– A szülőket leginkább azzal lehet megnyerni, hogy megpróbálunk nekik mindennapi ügyes-bajos dolgaikban segíteni. Lehet, hogy becsapták előttük az ajtót valamelyik hivatalban, lehet, hogy jelentkeznének valahova dolgozni, de nem tudják, hogy kihez, hogyan forduljanak, esetleg nyelvi nehézségeik vannak. Állandó partnerünk a Kovászna Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség, amellyel közösen több kurzust szerveztünk. Való igaz, hogy ezek a tanfolyamok nem mindig illeszkednek a munkaerőpiac keresletéhez, de egy ilyen oklevél a későbbiekben biztos, hogy az érintett hasznára szolgál. Azt tapasztaltuk ugyanis, hogy a munkáltatók méltányolják azt, hogy egy cigányember elvégzett egy kurzust. Ebből azt olvassák ki, hogy keresi a lehetőséget, hogy dolgozni akar, hogy akar valamit kezdeni magával és nem okvetlen az állami segélyből akar megélni, s ez jó – szögezi le a Speed Help szervezet elnöke.

A szülőkkel sokkal nehezebb a munka, mint a gyerekekkel, mert minden, alkalmasint őszinte segítő szándék mögött valami érdeket vélnek felfedezni, és ebből csak nagyon hosszú, kitartó munkával lehet őket kitéríteni.

– Lehet, hogy korábbi, esetleg negatív tapasztalatuk motiválja, de a legtöbb felnőtt cigányembernek az a kényszerképzete, ha valaki hozzájuk közeledik, hogy vagy kihasználja őt, vagy hatalmas pénzt akaszt le az ő „bőrére”. Mi valamelyest „előnnyel indulunk”, hisz közülük származunk, és látják, hogy megértéssel, de mélységesen „belemegyünk” mindenbe, a családi élettől, az anyagi és lelki dolgaikig, és ez talán eloszlatta bennük azt a félelmet, amiket ők erről a helyzetről eleve feltétteleznek – magyarázza.

Nagyon fontos, hogy elhiggyék rólad azt, hogy te tényleg önzetlenül segíteni akarsz, hogy meggyőzd arról, hogy a gyermekének jobb sorsa lehet, ha jár iskolába, ha már neki nem volt erre alkalma – teszi hozzá.

Hirdetés
Hirdetés

Több helyi cég is segít

Úgy véli: a legfontosabb az, hogy megértsük az ő gondolkodását, logikáját, hogy megértsük, hogy miért nem küldi a gyerekét iskolába, és miért gondolja, hogy egyszerűbb lopni, mint dolgozni járni.

A már említett külföldi vállalkozón kívül, több helyi cég is „nagy szeretettel” segíti munkájukat. Nyilván őket is hívják a december 4-i találkozóra, de más vállalkozókat is várnak, akik bármivel, bármilyen formában segíteni szeretnék munkájukat. Ezért is ragaszkodnak hozzá, hogy mindenről pontosan elszámoljanak, mindent tisztán, átláthatóan csináljanak, ugyanakkor beszámoljanak, ismertessék eredményeiket is, hisz így talán nagyobb lesz a bizodalmuk azoknak, akik segítették, vagy ezt követően fogják segíteni tevékenységüket.

– Azt az álláspontot erősítjük, hogy végre felelősek kell lennünk egymás iránt, függetlenül a társadalmi szamárlétrán elfoglalt helyzetünktől – szögezi le Majláth Szabó Attila.

Szíj Melinda, Berecz András és Tamás Gábor után, Dancs Zsolt közreműködésével, a Kovászna Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség támogatásával és a Sepsi Rádió „hátterével”, a december 4-i közönségtalálkozó meghívottja Keresztes Ildikó erdélyi származású eMeRTon-, Artisjus-, Fonogram- és Magyar Toleranciadíjas pop-rock énekes, aki természetesen fel is lép az estén.

A belépő 50 lej, amely tartalmazza egy vacsora és egy pohár pezsgő árát, és benne foglaltatik egy 20 lejes adomány is a Speed Help Egyesület javára, amelyből édességekkel és alap használati cikkekkel egészítik ki a karácsonykor kiosztandó, a Bertis üzletlánc által összeállított csomagokat. 

Időpont: december 4., este 8 óra. Helyszín: Best Western Park Hotel vendéglője.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások