Felhívás!

Sakálpárt lőttek

Sakálpárt lőttek Kovászna megye

Január elején két sakált is lőttek Maksa közelében, az Óriáspince-tető oldalában – erről és hasonló érdekességről kérdeztük Fodor Istvánt, a bodoki vadásztársaság elnökét.

Fodor elmondta, eddig még soha nem volt példa arra, hogy a vadászterületükön sakálokat lássanak, erre január tizedikén, a maksai Óriáspince-tető oldalában kettőt is sikerült puskacsővégre kapni.

– Egy nőstény és egy hím sakált lőttünk meg. Rejtély, hogy honnan, hogyan kerültek ide a párba verődött ragadozók. A gyomrukban fekete-barnás szőrcsomók, apró csontok voltak. Az emberek korábban a környéken arra panaszkodtak, hogy eltűnnek a macskáik. Ez lehetett a magyarázat. A sakál a nyulat, őzfiókát is megfogja, nagyon kártékony. Az erdőbe nem mer felmenni, mert a farkas a természetes ellensége, hamar megölné, így leginkább a települések körül ólálkodnak – részletezte Fodor.

Ugyanakkor kifogásolta, hogy Romániában „nem normális” hozzáállás tapasztalható a környezet- és állatvédelemben: rámutatott, hogy a szarvasbőgés alatt, vagy amikor a medvék bocsoznak, és beülnének a fák alá, akkor is zúgnak a láncfűrészek, vágják az erdőt az állatok körül. Meglátása szerint az állatvédők ezekre is odafigyelhetnének, ezekért is szót emelhetnének, nem csak a településeken lévő kóbor állatokért kéne harcoljanak.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. január 21., 9:12
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Mindent ki kell löni és akkor nincs baj. A Katrosa körül már mindjárt nem marad egy vad sem.Karácsonykor is és év végén is szóltak a puskák folyvást és nem petárdák voltak. Tehát nem kell azzal védekezni, hogy petárdáztak.

  • User
    Dátum: 2021. január 21., 21:14
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Egy új majdnem milliomos két import fajkutyáját lőtték ki. Azért nem piszkálják az ügyet, mert a gazdi napok óta kizárta a delikvenseket a házából, harapásra készülés alapos gyanúja miatt.

  • User
    Dátum: 2021. január 22., 14:37
    ÉRTÉKELÉS: 2

    És a vadászok csak a lelővéssel foglalkoznak? Meglátni és rögtön lelőni, ez a trendi nálunk.A vadász miért nem tud szólni ezekről vagy arról, hogy a kutyákat felkötik a fára? Mindent nem lehet mindig az állatvédőkre kenni mint a mumusra, a vadászok is “normális hozzaállásról “kellene tegyenek tanubizonyságot.Én nem tartom “érdekességnek” azt, hogy csak úgy lelőtték a sakálpárt, miért nem tudták megfigyelni ha már érdekesnek találták.Egy pár élet elvétele nem lehet ” érdekes” semmiféle körülmény között!

  • User
    Dátum: 2021. január 25., 18:30
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Szuper okoskáknak: Ha vaksi módon cserkészel, s ami mozog azt lelövöd, megeshet, hogy csak egy pár helyét kereső állatot lőttél. De te ilyeneket még nem láttál, s ahelyett hogy sarki rókát vagy épp veszettet terítettél volna le, nem tudod mit mondj. Ez a kutya pár, sok nehéz dollár lehet. Nem értek egyet, hogy nem keresik a gazdát. Ne osszanak kiismerhetetlen vadakat népszerűsítő híreket! Még, ha neves vadászok is sunynak..