Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Röviden Kovászna megye

Istálló és füstölő lángolt
Szombat reggel Bodzafordulóról riasztották a megyei tűzoltókat, mivel egy húsfüstölőnek használt építmény lángra lobbant, ettől kigyulladt egy istálló is. Az állatokat a gazda időben kimentette. Végül 50 bála széna égett porrá (körülbelül 700 kilo­gramm), illetve az istálló tetőszerkezete körülbelül 6 négyzetméteren károsult – tájékoztatott Tolvaj Marius, a Kovászna megyei tűzoltóság szóvivője. <<

Hirdetés
Hirdetés

Lakásdrágulásban elsők

A Bursa.ro, a News.ro és az Imobiliare.ro adatelemző tanulmánya szerint Románia és Erdély megyeszékhely-városainak listáján Sepsiszentgyörgy első helyen áll az ingatlanárak növekedését illetően, legalábbis a vizsgált időszakban. A második negyedév során Háromszék „fővárosában” 8,9 százalékos volt az ingatlanárak növekedése, a lakásárak átlaga elérte a 760 eurót négyzetméterenként. Az élmezőnyhöz tartozik még Giurgiu (+6,3 százalék, illetve 530 euró/négyzetméter), Slobozia (+5,7 százalék, illetve 700 euró/négyzetméter), Râmnicu Vâlcea (+4,9 százalék, illetve 680 euró/négyzetméter), Călărasi (+3,7 százalék, illetve 700 euró/négyzetméter). A másik pólus, vagyis a legjelentősebb árcsökkenések: Resicabánya (-1,7 százalék, 500 euró/négyzetméter átlagárak), Craiova (-0,9 százalék, illetve 1080 euró/négyzetméter), Târgu Jiu (-0,4 százalék, illetve 970 euró/négyzetméter). A vizsgált városokban az ingatlankereslet aránya 14 százalékkal emelkedett a tavalyi második negyedévhez viszonyítva. Az április-május-június időszakban országos viszonylatban 125.474 ingatlan-adásvételt jegyeztek, míg az év első 3 hónapjában 116 109-et. Vannak félévi adatok is, eszerint év elejétől június végéig 241.583 volt az ingatlaneladási szerződések száma, ez csaknem 20 százalékkal kisebb szám a tavalyi első félévinél. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. július 29., 19:45
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Mi a neve annak a hitvany cegnek amely Kezdin ma 15 ora korul aszfaltozott az 1 dec es a Dozsa sarkanal es nem volt kepes azt a 9 meter hosszu[kb]es 50 cm szelles savot befejezni?Arrol volt szo hogy az iden a Molnar jozsias es a Bem utcakat folbontjak es modernizaljak,de most eppen helyenkent folmartak majd foltozzak.Tehat elmarad a modernizalas,vagy marad jovore amikor ismet szavazni kell?????