Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Rossz bőrben az elemisták

Rossz bőrben az elemisták Kovászna megye

Levonták az első következtetéseket a sepsiszentgyörgyi elemi iskolások tartáshibáit és mozgáskoordinációját felmérő, Csíki Sándor tornatanárról elnevezett program keretében. A tavasz végén 2200 kisdiákot vizsgáltak meg gyógytornászok, és megfigyeléseik nem adnak okot derűlátásra. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján Kondor Ágota és Magyarósi Imola, a helyi tanács programfelelősei, valamint Magyarosi Orsolya gyógytornász számoltak be az eddigi eredményekről, valamint a folytatásról lesz.

Kondor Ágota , a helyi tanács oktatási és szociális szakbizottságának elnöke elmondta, a Csíki Sándor-szűrőprogrammal szeretnék érzékenyíteni a szülőket, iskolai sporttanárokat, hogy a gyermekek esetében mire figyeljenek azért, hogy ahol nincs probléma, ott ne is legyen, illetve ha már valamilyen gond van, akkor azzal még a kezdeti, kezelhető fázisban szakemberhez tudjanak fordulni.

Hirdetés
Hirdetés

A gyerekeket 16 gyógytornász mérte fel, akik 2021. május 10. és június 15. között tizenkét sepsiszentgyörgyi iskolába értek el – részletezte a folyamatot Magyarósi Imola. Sajnálatos módon nem minden elemistát sikerült felmérni a járvány okán meghosszabbított vakációk miatt. A szakemberek egységes felmérőlappal dolgoztak, a felmérés végén pedig kiértékelőlapot szerkesztettek, amelyet a tanító néniken keresztül a szülőkhöz is eljuttattak. A gyermekeknél megvizsgálták a magasságot, testtömeg-indexet, a lábfejet, a térdek állását, a váll- és csípőszimmetriát, a gerincet és annak mobilitását, a mozgáskoordinációt, az egyensúlyérzéket.

A gyógytornászokat képviselő Magyarosi Orsolya elmondta, különösen figyeltek az olyan problémákra, amelyek hosszú távú problémákat okozhatnak: ilyen a tyúkmell, tölcsérmell, amely csökkenti a tüdőkapacitást, a gerincferdülés, amelynek súlyos változata az éle-tet 5–10 évvel rövidítheti le. A szakemberek szerint a gyermekek közel 90%-a lúdtalpas vagy majdnem az: a boltozat lesüllyedése annak következménye, hogy nem erősödnek ki a talp izmai, mert a gyermekek nem járnak mezítláb, egyenetlen talajon, de a túlsúly is lehet oka. A talpboltozat szerepe, hogy csökkentse a becsapódásokat, ha viszont lesüllyed, a rezgések, ütődések a többi ízületre hatnak károsan. Korai artrózis következhet be, csökken a terhelhetőség, az agy oxigénellátása, az iskolai teljesítmény, vázolta a láncreakciót.

Bár sok szülő bizonyult nyitottnak arra, hogy szakemberrel orvosolja a jelzett gondot gyermekénél, ajánlásukat komolyan vegye, mások nem vették jónéven, ha azt adták tudtukra, hogy a gyermek túlsúlyos, esetleg alultáplált (azaz egyoldalúan étkezik), vagy más problémája van. Sokan azért értetlenkedtek, mert csemetéjük rendszeresen sportolt. Ám mint kiderült, nem minden testalkatnak való minden sport, és nem mindegy, mikor kezdik azt el. Leginkább az lenne a fontos, hogy 10–11 éves korig az ember minél több mozgásformát kipróbáljon, de főleg fusson, másszon, csüngjön, ugráljon, ajánlotta a gyógytornász.
Kondor Ágota vázolta a program folytatásaként alakuló tevékenységet. Műhelymunkákat szerveznének e témában a pedagógusoknak, foglalkoznának a tornából felmentett diákokkal, elemistáknak és középiskolásoknak oktatnának egészségre, életmódra, testedzésre vonatkozó, életkori sajátosságaikhoz igazodó ismereteket. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások