Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Pályázó Csernáton

Pályázó Csernáton Kovászna megye

Rákosi Árpád csernátoni polgármester a községben folyamatban levő munkálatokról számolt be dióhéjban lapunknak.

Hirdetés
Hirdetés

Az utak, utcák korszerűsítése, javítása prioritást jelent a helyi önkormányzat számára. „Végéhez közeledik a Dúlók utcájának felújítása, az útra ráhúztak még egy rend aszfaltréteget, a széleken a vízelvezetőt kell még elkészíteni”, osztotta meg lapunkkal az elöljáró. A Torja felé vezető, felújítás alatt álló, több szakaszon is megrongálódott úton is kijavítanák hamarosan a hibákat. „Jelenleg ez tervezési fázisban van, bízunk benne, hogy mielőbb munkához látnak.” A mezei utakat is korszerűsítenék, a szükséges anyagiakra a Vidéki Beruházások Finanszírozási Ügynökségénél (AFIR) pályáznának, jelenleg az ehhez szükséges iratcsomót állítják össze.

Hozzátette, a Nemzeti Vidékfejlesztési Program (PNDR) keretében felújított, múlt hónap elején átadott alsócsernátoni óvoda szomszédságában található iskola egyazon program keretében történő felújításával is haladnak, és a Dálnokkal közös, a szennyvízcsatorna-hálózat bővítését célzó pályázatról is jó hírrel szolgált. „Végre megvan a kivitelező cég, reméljük, a közeljövőben munkához látnak. Ugyanakkor pályáznánk a csatorna- és ivóvízhálózattal rendelkező utcák aszfaltozására is”, summázott Rákosi Árpád.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük