Ortodoxok Erdővidéken

Ortodoxok Erdővidéken Kovászna megye

Négy román társadalmi szervezet képviseletében október 22-én, vasárnap, az ország különböző pontjairól érkezett hívek látogatták meg a székelyszáldobosi, valamint a vargyasi ortodox templomokat.

Mihai Tîrnoveanu orvos, a Calea Neamului Egyesület elnöke közösségi oldalán több képet, videofelvételt és bejegyzést is közzétett az eseményről. Mint írja, a székelyszáldobosi ortodox templomot 1940-ben részlegesen lerombolták, a faluban ma már egyetlen román sem él. „Ám imáink, gyertyáink, nemzetiszínű zászlóink a mai nap bevilágították ezt a szent templomot” – jegyezte meg, ígéretet téve arra, hogy az épületet nem fogják sorsára hagyni.

Ezek után a javarészt nemzeti viseletbe öltözött, román trikolórokat lengető hívek a vargyasi ortodox templomhoz mentek. „Brassói, hargitai, hunyadi, jászvásári, kovásznai és bukaresti románok lélek lélek mellett jöttünk ma Vargyasra, Románia szívébe. Már mindössze csak három román család él ebben a faluban. Ikonokat hoztunk, egy szent keresztet az oltárra, egyet pedig az udvaron állítottunk fel” – írja Tîrnoveanu a közösségi oldalon. 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.