Felhívás!

Nincs falufelelős

Negyedik hónapja nincs falufelelőse sem Kilyénnek, sem Szotyornak. A megyeszékhely polgármestere szerint nem lehetett új választást tartani, mert – a törvény értelmében – ezt egy falugyűlésen kellett volna megtenni, amit a járvány miatt nem lehetett összehívni. A volt szotyori falufelelős azt mondja: máshol meg tudták oldani.

Miklós András szerint való igaz, hogy mandátuma lejárt októberben (a mandátumot a megválasztott polgármester mandátumához kötik, amikor az megszűnik, a falufelelősé is lejár, hosszabbításra nincs lehetőség), de a választást meg lehetett volna tartani.
– A falufelelőst legtöbb húsz nappal a polgármester beiktatása után meg kellett volna választani, de – állítólag – nem lehetett. Ha beütöd a Google-be a falufelelős-választást, kilóra adja ki az ország minden tájáról. Ez azt jelenti, hogy máshol törvényes keretek között meg tudták tartani a választást – mondja a lejárt mandátumú falufelelős.

Papírokat mutat, hogy Temes megyétől Dâmboviţa megyéig mindenütt sikerült összehívni a falu népét az iskola elé, az óvoda udvarára, a sportpályára vagy máshová, ahol be lehetett tartani a fizikai távolságot, és meg lehetett választani a falufelelőst, úgy látszik, hogy „csak nálunk kell megvárni ezzel a járvány végét”.
Miklós azt mondja: ő végezte tovább a dolgát, mert az emberek változatlanul hozzá fordulnak, ha valami gondjuk van, valakinek rendben kell tartania a központot, füvet kell nyírni, takarítani kell. Hozzáteszi: ő lett a „kulcsos bácsi”, mert mindenhez neki van kulcsa, ha valamire szükség van, mindenki őt keresi, beleértve az RMDSZ-es fiatalokat is, ha éppen kampányolni akarnak a „nagy összefogás nevében” a kultúrházban.

A falufelelős képviseli – szavazati jog nélkül – a települést a helyi tanács ülésein. 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. március 8., 8:08
    ÉRTÉKELÉS: -1

    A Kézdihez tartozó településeken mi a helyzet? Ott már nem is lehet falufelelősről hallani.. ezelőtt vagy 6 8 éve volt választás oszt annyi..?

  • User
    Dátum: 2021. március 8., 20:09
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Szinte meg vagyok győződve arról, hogy a nagyméltóságú képviselők közt Kilyén és Szotyor falusfelelősségét felosztották, jelenleg a hallgatás paravánja mögé bújt, hisz a probémás helyzetet senki sem kedveli, valószínű gőze sincs a megoldáshoz.