Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nem tartják fel a sietős vezetőket

Miután a sepsiszentgyörgyi sofőriskolák tulajdonosai tiltakoztak azon tanácshatározat-tervezet ellen, mely a február 24-i tanácsülés napirendjén szerepelt, és amely szerint kitiltanák a csúcsforgalom óráiban a város közútjairól a tanulóvezetőket, a városvezetés egyeztetett az érintettekkel, és megszületett a mindenki által elfogadott döntés.

Hirdetés
Hirdetés

Hétfőtől, február 28-tól 8 és 8.30, illetve 15.30 és 16.30 között (a korábban tervezettnél kicsit szűkebb idősávban) a város egész területén tiltott a sofőrtanoncoknak a vezetés, ez idő alatt a sofőriskolák saját telephelyeiken foglalkoztathatják őket. Ez a tilalom nem érvényes a vakációk idején és a hivatalos munkaszüneti napokon – számolt be a tárgyalás eredményeiről Antal Árpád polgármester, aki ugyanakkor kifejezte, sajnálja, hogy megszűnt a gyakorlótéren való vizsgázás gyakorlata.

Mint elmagyarázta, nem az volt a cél, hogy korlátozzák az iskolák tevékenységét, de ebben a két idősávban nagyon zsúfolt a város, egyébként azonban empátiával viseltetnek – és erre kérik a városlakókat is – a gyakorló sofőrökkel szemben, hiszen egyszer mindenki volt kezdő. Nem föltétlenül kezdő, lehet, hogy csak bátortalan sofőrök (és persze az intenzív forgalom, no meg a jelzőlámpa hiánya) miatt sokszor előfordul az is, hogy a Csíki utca végén hosszú sorban torlódnak fel az országútra kihajtani szándékozók, ugyanez előfordul a Csíki utca és a Gr. Bălan kereszteződésénél is, ahol elsőbbségadási kötelezettsége van az egyirányú utcán érkezőknek – észrevételezte József Álmos helyi tanácsos, aki felvetette, jó lenne ide a csúcsforgalom idején egy rendőrt állítani. A polgármester szerint azonban nincs a helyi rendőrségnek elegendő személyzete ehhez, tekintetbe véve, hogy pont ezekben az órákban az iskoláknál is szolgálatot kell teljesíteniük. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. február 26., 9:31
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Meghozta eredményét az „amerikai szoftverrel” tervezett forgalmi rend. EMlékszünk ugye? S hát arra, hányan kérték az Erzsébet park feletti utca kétirányusítását?