Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nem mondanak határidőt

Hiába írt ki Kovászna Megye Tanácsa több közbeszerzést is ebben az évben a sepsiszentgyörgyi képtár felújításának befejezésére, nem akadt jelentkező a tervezésre. Henning László alelnök abban reménykedik, hogy a jövő év második felében folytathatják a munkálatokat.

Mint ismeretes, már közel hat éve kezdték el a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtár belső felújítását, de még a mai napig sem sikerült megnyitni a nagyközönség előtt a kiállítóteret. A munkálatokat a kulturális minisztérium finanszírozta, de a megyei önkormányzat saját forrásból kénytelen befejezni a beruházást. Egy évig tartó procedúra után a megyének 2016-ban sikerült visszavennie a kulturális minisztériumtól az épület feletti ügykezelési jogot, majd azt követően megbíztak egy szakértői céget, hogy egy nyilvántartást készítsen az addig elvégzett munkálatokról, és kiderült, hogy a tervezett felújítás 80 százaléka van elvégezve.

Henning László, a megyei tanács alelnöke érdeklődésünkre elmondta, hogy többször is meghirdették a versenytárgyalást a hátramaradt korszerűsítési munkálatok tervezésére, de nem jelentkezett senki. Most azonban úgy tűnik, hogy van egy érdeklődő, és ha sikerül szerződést kötni vele, akkor 2–3 hónap alatt elkészülhet a terv, azt követően pedig meg lehetne hirdetni a versenytárgyalást a kivitelezésre. Henning aláhúzta, a jövő évben el szeretnék kezdeni a munkálatokat, de nem szeretne határidőkről beszélni.

A tervek szerint a felújított képtárnak egy logikusabb beosztása lesz, és olyan feltételeket teremtenek, hogy nagy nemzetközi kiállításokat is fogadhasson. Ugyanakkor nagyobb biztonságban lesznek a képek is, de légkondicionáló berendezéssel is ellátják a kiállítótereket, hogy kiküszöböljék a belső hőmérséklet ingadozását.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük