Felhívás!

Nem kell az üveghegy

Nem kell az üveghegy Kovászna megye

Majdnem 100 tonna üveghulladék gyűlt össze pár nap alatt: a megyeszékhelyi Tega Rt. köztisztasági vállalat munkatársainak Sepsiszentgyörgyön 48 tonnát, illetve a környező településekről összesen 49 tonnát sikerült átvenni a polgároktól, akiket szorgalmukért sörrel jutalmaztak. Örömben üröm, hogy az üveg „útja” elakadt, ugyanis az egyetlen feldolgozó nem akarja átvenni a jelentős mennyiséget.

Mint arról már beszámoltunk, a Tega Rt. és a Lixid Project Kft. két napon át Sepsiszentgyörgyön, illetve egy délutánon át tíz vidéki községben szervezte meg az Üvegszüretet (de igénylésre autóval házhoz is mentek). A gyűjtés során bármilyen típusú öblös üveget le lehetett adni, a résztvevők pedig 5 kg üveg után egy üveg (0,5 literes) Igazi Csíki Sört kaptak. A program célja elsősorban az volt, hogy népszerűsítse a lakosság számára a szelektált hulladékgyűjtés fontosságát.

Máthé László, a Tega Rt. vezetője az akció után kifejtette, hogy elakadt az „üveg útja”, ugyanis az üveghulladékot feldolgozó, az országban monopolhelyzetben lévő Ilfov megyei Green Glass nem akarja átvenni az üvegmennyiséget, akadékoskodik.

– Mindezt azután, miután a napokban közölte velünk, hogy az eddigi tonnánkénti 35 lejes árat lecsökkentette tonnánkénti 1 lejre. A szállítási költségek is minket terhelnek, ugyanis el kell vinni a kapujáig… Ebbe is belementünk volna, ám egyelőre nem akarja átvenni ilyen körülmények között sem a mennyiséget – panaszolta Máthé, aki szerint, ha a brassói lerakóba vinné el az üveget, akkor tonnánként 65 lejt kéne, hogy fizessen, plusz a májusban bevezetett 80 lejes illetéket. Ilyen állapotok mellett a veszteség (a hirtelen lecsökkentett üvegár, no, meg az üzemanyagköltség – tonnánként durván 60 lej – az Ilfov megyei fuvarra) is lehetne nyereség – összegzett a szakember. 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások