Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nem enged a szakszervezet

Nem enged a szakszervezet Kovászna megye

Látszólagos nyugalom van az egészségügyi szakszervezetek környékén, de ez inkább amolyan vihar előtti csendnek tekinthető. A költségvetés kihirdetésével ugyanis gyakorlatilag füstbe mentek az érdekvédelmi szervezetek tervei.

Hirdetés
Hirdetés

Mi még az utolsó száz méteren is megpróbáltunk nyomást gyakorolni a döntéshozókra, hogy – nem egyebet kértünk – tartsák be a törvényt, de nem jártunk sikerrel – ismeri el Vasile Neagovici.
– Nem emelték a béreket, és nem adták meg a szociális munkásoknak a kockázati pótlékot, pedig mindkettőre világos és félreértelmezhetetlen törvény van – mondja a Sanitas szakszervezet Kovászna megyei elnöke.

A bizalmi szerint „ezt nem lehet annyiban hagyni”, jövő héten eldöntik, hogy mi legyen a következő lépés. A szakszervezet azért is kivár, hogy részleteket tudjon meg az egyre gyakrabban emlegetett új fizetési törvényről, amelynek – véleménye szerint – egyetlen célja a közszféra bérköltségeinek lefaragása – kerül, amibe kerül. A gyakran vitatott, nehezen kiegyensúlyozható pótlékrendszer felszámolását úgy látnák megvalósíthatónak, ha minden poszthoz rendelnének egy (valós) bért, amihez aztán nem adnának pótlékot. Ha elfoglalod az állást, ennyi a béred, nem több, nem kevesebb – ha nem tetszik, nem muszáj odamenni dolgozni – mondja Neagovici. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük