Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ne gyújtsunk gyertyát!

Ne gyújtsunk gyertyát! Kovászna megye

Új környezetvédelmi kihívás terjed a közösségi médiában a halottak napjával kapcsolatban. Ezúttal arra kérik az embereket, hogy mellőzzék a gyertyát, főleg a mécseseket, műanyag gyertyatartókat, mert túl sok szemét marad utánuk.

A környezetvédelem érdekében terjed az új kihívás, amely visszaszorítaná a hulladékot, ami halottak napja után marad a temetőkben. A kezdeményezők azt szeretnék elérni, hogy minél kevesebben vásároljanak műanyag vagy üvegmécseseket, gyertyákat a halottak napi világításhoz. A csoportnak két része is van: vannak, akik a gyertyákat is mellőznék, mivel, bár leégnek, mégis marad hulladék utánuk, mások csak a műanyag mécseseket, fémdobozba tett kis gyertyákat száműznék. Az ötletnek támogatói, de ellenzői is vannak, míg egyesek szerint kiváló ötlet, mások úgy vélik, nevetséges és túlzás. Az biztos, hogy egyelőre nem sokan döntöttek amellett, hogy mellőzik a gyertyát, mécsest.

Bíró Erika elsők között csatlakozott a csoporthoz, mint mondta, néhány hónapja igyekszik környezettudatosan élni, odafigyel a fogyasztásra, bevásárlásra, a termékek minőségére és csomagolására is.

– Ezáltal nemcsak kevesebb hulladékot termeltem, de takarékoskodtam is. Minden olyan eseményhez csatlakozom, amely által tisztább lesz a környezet, így ehhez is. Mindenki tegye fel a magának a kérdést: megéri a sok gyertyát elégetni, akkor is, ha tudjuk, ez nem hozza vissza a szeretteinket? Emlékezni másképpen is lehet – mondta Bíró Erika.

Hirdetés
Hirdetés

Ezzel szemben vannak, akik szerint elveszi az emlékezés hangulatát az, ha nem gyújtunk gyertyát, a mécsesnek pedig elsősorban gyakorlati oka van. Kiss Eszter úgy látja, túlzásba viszik a környezetbarát eseményeket, főleg ezzel a kezdeményezéssel, ugyanis a gyertyának jelentése van a világításkor.

– Már a neve is mutatja, hogy világítás, gyertyát, mécsest gyújtunk szeretteink emlékére, virágot viszünk a sírokra. A hagyomány része az is, hogy addig maradunk a sírnál, míg leégnek a gyertyák, e nélkül elképzelni sem lehet a halottak napját. A mécsesek pedig azért hasznosak, mert védik a lángot a széltől, tovább égve marad a gyertya. A hulladékot, ami a világítás után marad, a hozzátartozók eltakarítják, de temetőtakarítás is van, nem hiszem, hogy gond lenne, vagy pont a temetőben maradna szeméthalmaz. Ott vigyáznak az emberek a környezetre – mondta Eszter.

Az, hogy a mozgalomhoz hányan csatlakoztak, november elsején derül majd ki, a közösségi médiában egyelőre csak vitáznak a lehetőségekről. Ami a halottak napja utáni takarítást illeti, Sepsiszentgyörgyön egyébként a köztemető adminisztrálását, karbantartását a Tega Rt. köztisztasági vállalat végzi, a cég munkatársai sírgondozást is vállalnak, tehát ha valaki nem tartózkodik idehaza, és megtisztíttatná elhunyt hozzátartozója nyughelyét, forduljon a vállalathoz.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. október 29., 8:01
    ÉRTÉKELÉS: 33

    Ne gyútsunk? Ne gyártsunk! Főképp ne félkilós, csili-vili piros-arany, üveg, fém, vagy műanyag izét. Se TetraPakba csomagolt bio- vagy iskolatejet, se celofánba burkolt iskolaalmát, palackozott vizet, polisztirol menüboxot, és sorolhatnánk a végtelenségig azokat a műanyagokat, ami az év 365 napján irdatlan mennyiségben köt ki a szemétben. Attól, hogy most a november elsején néhány síron nem gyúl gyertya, a műanyag biznisz köszöni, jól van, s a gyertya, ami már le van gyártva, és ott sorakozik a polcokon, az velünk marad valamilyen formában az idők végezetéig. Ha igazán tenni akarunk valamit, akkor túl kellene lépni a fogyasztó (utolsó, legtöbbször tehetetlen láncszem) hibáztatásán, és ott kellene kezdeni, hogy megszüntetjük a műanyag gyártását. Mert ami nincs, azt nem kell megvásárolni, és nem lesz belőle szemét.

      • User
        Dátum: 2019. október 29., 22:56
        ÉRTÉKELÉS: 10

        És számítógépet, laptopot meg telefont sem, mert akkor lehet, a fejünket használnánk ahelyett, hogy az Internet Iskolájában felszedett butaságokat ismételjünk a végtelenségig. Van, amit lehet nélkülözni, és van, amit nem.

  • User
    Dátum: 2019. október 29., 8:27
    ÉRTÉKELÉS: 33

    A kornyezetvedok jobb volna ha az erdokert lobbiznanak es azert, hogy a varosainkba ne kivagjak a fakat, hanem meg tobbet ultessenek. Csakhogy az erdokert nehezebb lobbizni, mert ott majd szemtol szembe kell nezni a maffiaval. Azokkal a termeszetpusztito, primitiv es telhetetlen, penzehes gyilkosokkal, akik nem szegyenlik meghuzni a puskan a ravaszt. Azokkal a gyilkos primitivekkel, akik megolik az erdeszt, a rendort ,a termeszetvedot, a riportert, mindenkit aki ellenuk fol mer lepni. Egy ilyen orszagba ahol orankent 3 hektar erdo tunik el, egy „termeszetvedo” azert lobbizzon, hogy a halottaknapjan ne gyujtsal gyertyat, mert a hulladeka szennyezi a kornyezetet, hat gyerekek, ez nagy szegyen. No de ha igy halad tovabb ez a vilag, majd eljonnek azok a „szep idok” amikor a ti sirjaitokon majd senki nem fog egyetlen szal gyertyat sem gyujtani ertetek !

  • User
    Dátum: 2019. október 29., 8:52
    ÉRTÉKELÉS: 27

    Nagy baj az agybaj, inkább arra kellene biztatni az emberereket hogy takarítsák el a szemetet. A világítás hagyomány és semmi köze az agymosott, elvakult libsi környezet védőkhöz.

  • User
    Dátum: 2019. október 29., 10:04
    ÉRTÉKELÉS: 35

    Azt hittem, hogy valami okos dolog jön ki belőle. Csupa reklám!
    Azt üzenem a kezdeményezőknek, hogy a hagyományoknak hagyjanak békít.
    Példaképpen: egy évben egy alkalommal meggyújtunk egy gyertyát a szeretteinkért. Ez felér napi egy üdítős vagy borvízes flakonnal?
    Karácsonykor ne vegyenek se kivágott fenyőt se mű fenyőt se kínai díszeket se ajándékokat semmit aminek nagyrésze szemétbe kerül. A tavaji karácsonyi fényképet üljék körül és ünnepeljenek méltón tiszta szívvel 👌

  • User
    Dátum: 2019. október 29., 10:22
    ÉRTÉKELÉS: 25

    Annyi környezetbarát van mégis semmi konkrét dolgot nem tettek! A Hs felépült az erdők eltüntek, a medvék beköltöztek a kukoricásba és a kertekbe, de most pár ” aggódó” a gyertyákba köt bele! Igen jó lenne vmi lebomló tűzálló anyagból készíteni gyertyát/ mécsest, de addig hadd használjunk kínait! A hulladékot mi szoktuk összeszedni és ahol ez nem így van ott az 1ház a hibás mert nem fizet szemételszállítást, nem igényel kukákat!!!

  • User
    Dátum: 2019. október 29., 10:49
    ÉRTÉKELÉS: 39

    Hagyjátok a halottakat , nyugodjanak békében ! Hogy nem szégyelitek még kiírni is ilyent ! Szégyentelen társaság ! Igen lehet emlékezi tisztelettel de főleg őszintén csendben . Egy szál virág és gyertya elmaradhatatlan ! Ha tudnád mit jelent az égő gyertya nem írnál ilyent . Csak ez sajnos nálad kimardt !

  • User
    Dátum: 2019. október 29., 18:58
    ÉRTÉKELÉS: 15

    Egy esztendőben halottak napja csak egyszer van.Azok a halottak megérdemelnek száz gyertya egeteset is ,ne rajtuk spóroljunk és szerepeljünk,mert hát ma már trendi mindenbe a környezetszennyezést látni !

  • User
    Dátum: 2019. október 29., 19:59
    ÉRTÉKELÉS: 33

    Tisztelt szerkesztőség! Tisztelt Bíró Erika!

    Nem szoktam levelezni a sajtóval, és újságot is ritkán olvasok. De most nem tudom szó nélkül hagyni a véletlenül megpillantott újságcikket, melynek stílusából, hangvételéből és mondanivalójából nem tűnik ki, hogy felhívás, figyelmeztetés vagy reklám. De, ha egyszerűen egy tény, ami egy újságcikkbe illik akkor is felülírom annak érdemlegességét, hogy ennek itt lenne-e a helye ebben a lapban, mely a háromszéki székelységnek első számú lapja és melyet mi tíz éve minden nap megvásárolunk.
    Nehéz nekem erről a témáról is írnom, mert soha be nem gyógyítható sebeket tép fel. Elmondanám Bíró Erika, hogy nem azért fogok kimenni a temetőbe, hogy annak a mécsesnek, amit nagyon gondosan megvásároltam, az elégetésével visszahozzam az egyetlen gyermekemet, akit két éve tememettem el, vagy édesapámat vagy bármelyik rokonomat. És ezzel még így van nagyon sok velem egyformán hívő és gondolkodó, hagyományait és eltávozottjait tisztelő társam. Egyszerűen azért égetek egy gyertyát, mert csak egy jelt adok ezen a napon arról, hogy még jobban gondolok rájuk. Ez a kijelentés ebben a cikkben nem kiemeli, hanem aláássa a környezet védelmének fontosságát, mert lélekromboló hatása van. Arra is kellene gondolni, hogy egy színvonalas lapban a főoldalon nagybetűs címmel, mire hívjuk fel azoknak az olvasóknak a figyelmét, akinek már csak ennyi maradt: megemlékezni egy szál gyertyával. Régebbi korok civilizációi is úgy tartották, hogy láng elsimítja a háborgó gondolatokat, nyugalmat ad a léleknek, a fény melegséget, békét és reményt sugároz, a remény pedig megerősít. Vajon mindazt ami ezt a hangulatot és állapotot megakadályozza lehet környezetvédelemnek nevezi? Kérem azt se ássuk alá ilyen módon…Kinek az érdeke?
    Kocsis Annamária
    Csernáton

  • User
    Dátum: 2019. október 29., 19:33
    ÉRTÉKELÉS: 19

    Előbb, utóbb mindenki letakarítja a hozzátartozó sírját, csak az a baj, mindent egyhelyre gyűjtünk, mert egy kuka van mindennek (legalábbis a Kézdivásárhelyi temetőben). Lehetne itt is szelektíven gyűjteni:egy kukában az elszáradt virágot, koszorút és egy külön kukában a műanyagot, üveget, fémet. Ez is egyféle megoldás volna,szerintem. De világítás gyertyafény nélkűl… hm, ilyent még nem hallottam.

  • User
    Dátum: 2019. október 29., 21:47
    ÉRTÉKELÉS: 2

    A környezetvédelem harcosai egyetlen inkàbb megvadulnak. En még nem làttam szeméttel Tele Rentenreform. Miért nem harcolnak a müanyagüvegek betiltàsàért inkább?

  • User
    Dátum: 2019. október 30., 9:33
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Tisztelt Bíró Erika! Megkérem válaszoljon, fáklyát lehet gyújtani, az nem szennyezi a környezetet ??? Mert többször szerveznek fáklyás felvonulást hol az 1956-os forradalom emlékére, vagy más ünnepi megemlékezésre, akkor ön szerint felejtsük el az 1956-os hősöket is! A karácsonyi ünnepkörhöz tartozó „várakozás” … Amikor meggyújtjuk a gyertyákat, minden vasárnap egyet, akkor ön szerint többé azt se tegyük hogy ne szennyezzük a környezetünket ???
    Ha igazán tenni akar valamit akkor az erdőirtás ellen próbáljon tenni valamit és azért, hogy a varosainkba ne kivágjak a fákat, hanem még ültessenek.

  • User
    Dátum: 2019. október 30., 10:04
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Ezek a környezetet védők ( zöldek ) ahogyan ma nevezik , átestek a ló túl oldalára , nem ők visszik gyerekeiket ötven méterre is autóval ?- és még sok tényező van amit a mai kor embere talált fel – ez csak propaganda , valakiknek érdekében folytatott tervszerű hangulatkeltés a nagyvilágban- és ami trendi azt mi is átvesszük – nemde ??

  • User
    Dátum: 2019. október 30., 18:35
    ÉRTÉKELÉS: -1

    Harcolnak azért is. Kicsit túlzásnak tartom egyesek javaslatát és persze álságosnak, de:
    – minden egyes eldobható termékkel terheljük a környezetet (kétlem, hogy a leégett mécses műanyagját szelektíven gyűjtik, már ha az a műanyag újra felhasználható)
    – gyertyát lehet műanyaghulladék termelése nélkül is gyújtani
    – sok kicsi sokra megy

    A reakciók szerintem feleslegesen hevesek, sokan mintha csak a címet olvasták volna, nem gondolták át, hogy a hasonló javaslatok mit is jelentenek.

  • User
    Dátum: 2019. október 31., 9:05
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Az a baj,hogy,hogy reszigazsagok vannak vagy monjam ugy,hogy mindenkinek van egy keves igaza es vannak ellentmondasok is.A halottakat tegyuk tovabbra is koporsoba mert ezt igy tettek oseink is,a gyertyat is gyujtsuk meg mert ahogy irta az albbi hozzaszolo azt aki meggyujtsa az takaritsa el.De a kerdes az ,hogy hova takaritsuk el?Eldobjuk 10-20 meterrel arabb ahol a temetobe kuka van felallitva,de attol meg ott gyul a szemet.Es az is igaz,hogy a mostani uvegbe ,muanyagba burkolt gyertyat nem fujja ki a szel,de tobb szemetet termel mint a hagyomanyos gyertyaszal amit nehezebb elegetni.Es mondjuk el azt is,hogy az uvegbe burkol gyertya sem gyul meg mindig es hovatovabb egyre kevesebb lesz a gyertya az uvegbe.Mondjuk el azt is,hogy valamikor egy kozepes faluban volt kb 5-6 ebernbek autoja most minden haznal van egy-ketto hanem tobb is vagy mondjuk el azt is,hogy regen barmekkora volt a csalad telen egy szobaban futottek ott meghuzta magat mindenki mert nem telett fara es mert sporoltak a tuzianyaggal,most viszont futunk minden szobat meg azt is ahova havonta egyszer jarunk be,persze vannak kivetelek is.Autoval megyunk mindenhova mert kenyelmesebb igy egyre tobb a tulsulyos ember,a gyereket azzal viszik iskolaba,hogy nehogy megszakadjon a konyvek cipeleseben es persze ott az erdo amit ha nem irtanak akkor felgyutsak olyan emberek akiknek erdeke a legeltetes de oket sem csipik nyakon soha vagy ha igen akkor gurul a sajt ahogy regen mondtak.A legnagyobb baj az,hogy nem ismerjuk fel,hogy egyre tobbet artunk magatartasunkkal a kornyezetnek es ezaltal magunknak.Ha valaki akar tenni azert,hogy jobb es elhetobb legyen ez a vilag azt letorkoljuk,kimagyarazzuk vagy jonnek a jol bevalt modszerek ahhoz,hogy elhallgattasuk abban az esetben mikor Onnos erdekek diktalnak pl.gondolok itt a retyi uzem beinditasara.Mert sokan felrojjak,hogy a kornyezetvedok igy meg ugy kellene fellepjenek,hat a penz nagy ur es akik kevesebben vannak mindig veszitenek a tulerovel szemben.En nem vagyok kornyezetvedo de sokszor elgondolkodom azon,hogyha naponta egy dolgot cselekszik valaki azert,hogy ne szennyezze a talajt vagy vigyaz a haza tajan,munkahelyen arra,hogy mit hova dob el mert persze naponta produkaljuk a szemetet akkor mar tettunk egy lepest a fold megmentesere.

  • User
    Dátum: 2022. október 30., 19:12
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Ha ez lenne a legnagyobb környezetszennyezés. 2019-ben csak úgy búgtak a környezetszennyező üzemek dudái, a Nyugatot nem érdekli, csak mindig az környezetszennyező, amit ki akar iktatni. Nem tudtam eldönteni, hogy ez a cikk egy reklám a hulladékgazdálkodással foglalkozó cégeknek, vagy csak a téma divatos (2019 óta még divatosabb), vagy csak kell egy cikk a fizetésért.