Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

„Meguntam és elfáradtam!”

Meguntam és elfáradtam már ezredszer is elmondani, hogy soha semmilyen kártérítési ügyben nem kértem egy vasat senkitől, nem is kaptam – így reagált közösségi oldalán Markó Attila az újabb DNA-vádra.

Mint beszámoltunk, újabb ügyben emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség (DNA) csütörtökön a restitúciós hatóság kártérítési bizottságának volt tagjai, köztük az RMDSZ volt sepsiszentgyörgyi parlamenti képviselője ellen. A vádhatóság szerint a kártérítési bizottság hét bíróság elé küldött tagja több mint hatmillió lej kárt okozott a román államnak azáltal, hogy a piaci értéknél háromszor nagyobb kártérítést ítélt meg egy 1250 négyzetméteres telekért.

Markó Attila hangsúlyozta: semmilyen törvény nem írt elő olyan kötelezettséget, hogy minden kártérítési dossziét tüzetesen át kell vizsgálnia, hogy ismernie kell a nemzetközi felértékelési szabályokat (ez a szakapparátus és a hivatásos felértékelő kötelessége és kizárólagos felelőssége), hogy szakmai szempontból cenzúrázza egy hivatásos ingatlanfelértékelő szakvéleményét.

„Meguntam és elfáradtam már állandóan üvölteni, hogy a hivatali visszaélés bűntettének egy, lassan már egy éve alkotmányellenesnek minősített rendelkezésével rúgnak sorozatosan belém. Hogy gyakorlatilag egyetlen bűnöm az, hogy a kártérítési bizottság tagja voltam, amit azért vállaltam el, hogy legyen legalább egy olyan tag, aki azért került oda, hogy a Neamt, Arges, Prahova vagy Ialomița tömeges kárpótoltjai mellett a magyar lakosságú megyékből származó magyar emberek jogos kérelmei ne a hivatalnokok fiókjainak, raktárainak mélyén porosodjanak” – írta a volt képviselő.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük