Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Lebontották az őrkői falat

Lebontották az őrkői falat Kovászna megye

Lebontották a nyolcvanas években épült, a helybeliek által „berlini falnak” nevezett mintegy kétszáz méteres betonkerítést, mely a Váradi József utca felső részét választotta ketté hosszában: az egyik felén az Őrkő negyed a romák házaival, a végén pedig a Néri Szent Fülöp Iskola.

Tóth-Birtan Csaba, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere érdeklődésünkre elmondta, elkezdődött a Váradi József utca felső szakaszának a korszerűsítése, és a tervben szerepelt a betonfal felszámolása is. „Átadtuk a telepet az építő cégnek, és a munkálatokat a fal lebontásával indították”, magyarázta az alpolgármester.

Antal Árpád polgármester még a nyár végén jelezte, hogy az „őrkői” fal biztosan lebontódik, és egy olyan megoldást találnak, amely „mindenki számára elfogadható minden szempontból”.

Ugyanakkor, mint korábban beszámoltunk, Sepsiszentgyörgy önkormányzata felszámolná a romák által lakott Őrkő „zsáknegyed” jellegét is, összekötve a Borvíz utcával. A tervek szerint a környéken szociális és szolgálati lakásokat is építenének, valamint korszerűsítik az infrastruktúrát is. Nyilván az önkormányzat önerőből ezt nem tudja megvalósítani, ezért uniós pénzeket terveznek lehívni.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások