Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Leader-pályázaton is nyert Bölön

Leader-pályázaton is nyert Bölön Kovászna megye

Sikó Imre bölöni polgármester a napokban írta alá Bukarestben azt a szerződést, melynek értelmében központi finanszírozást kap a község az iskolépület bővítésének céljából. Mint lapunkban arról már írtunk, a cél az, hogy a jelenlegi iskolaépületet manzárdosítsák, ezzel hat osztályteremmel több állna a gyerekek rendelkezésére.
– Most már elmondhatom, hogy vonalban vagyunk ezzel a beruházással, következik a közbeszerzés kiírása. Reményem, hogy az idén tető alá tudjuk hozni az új épületrészt – mondta az elöljáró.
Ugyanakkor egyezkednek az unitárius egyházzal is, akitől megvásárolnának az iskola háta mögött egy régi épületet – ezzel is bővülne az intézmény, a korábban pedig hivatali székhelyül szolgáló termelőszövetkezeti ingatlant eladnák, amennyiben lehet, helyi embernek, vállalkozónak.
A polgármester elújságolta azt is, hogy Leader-pályázaton egy földgyalut és egy nagy kapacitású motoros szivattyút nyert a község, értékük együttesen több mint félmillió lej – mindkettő nagy hasznukra válik az olyan munkálatoknál, melyeket helyi erőből el tudnak végezni. Ezekhez egyébként nemrég két alkalmazottjuk hivatalos szakképesítést is kapott. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. május 23., 15:15
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Ez igen. Ilyen kell legyen egy igazi polgármester. Nem veregeti a mellét , hogy megnyert hülyébbnél hülyébb pályázatokat, hanem iskolát épít a gyermekeknek. Van a környéken polgármester, aki példát vehetne róla ebből a szempontból.