Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kovásznai városünnep mindenkinek

Kovásznai városünnep mindenkinek Kovászna megye

Szeptember 6–9. között tartották a 21. Kovásznai Városnapokat, és a négy nap alatt bizony nem panaszkodhattak az érdeklődők, hiszen a gazdag program- és koncertfelhozatal a szervező helyi önkormányzat odafigyelését dicséri. DJ játszott a fiataloknak, az erősebb zene kedvelőinek a Moby Dick biztosította a hangulatot, a mulatni vágyóknak pedig a Dupla Kávé játszotta az ismerős nótákat.

„Jó kovásznainak lenni”
Pénteken a Kertész Barna vezette Kovásznai Ifjúsági Fúvószenekar dallamaira toborozták a szórakozni vágyókat a színpad elé, ezt követően Gyerő József polgármester nyitotta meg a városnapokat. Ünnepi beszédében üdvözölte a helyieket, vendégeket, a külföldről hazatérteket, valamint a testvértelepülések – Gyula, Pápa, Csenger, Nagykanizsa és a Moldova köztársasági Călărași – küldöttségét. A polgármester hangsúlyozta, hogy az idén a 21. kiadást megérő Kovászna Napok alkalmat adnak a település első írásos említése 470. évfordulójának megünneplésére is, hiszen 1548-ban Kowazna néven szerepelt a forrásokban. „Egyévnyi munkás hétköznap után újra itt van az ideje és alkalma a közös szórakozásnak, kikapcsolódásnak. Szívből remélem, hogy a városnapok idején mindannyian újból átérezzük majd, hogy jó kovásznainak lenni” – mondta Gyerő József.

Tárlat a városnapon
Pénteken a kultúra is teret kapott a városnapokon, hiszen a Kádár László Képtárban megtartották Miklóssy Mária (balról) sepsiszentgyörgyi képzőművész tárlatnyitóját. A kiállított 32 festményt és grafikát Gazda József nyugalmazott tanár, műkritikus méltatta. Beszédében Gazda elmondta, a képzőművésznő több Csoma-tárlaton is részt vett, azonban egyéni tárlattal ez idáig nem jelentkezett Kovásznán, így számára külön öröm, amiért ez végre bekövetkezett. A tárlatnyitó fenköltségét fokozta a belvárosi református egyházközség IKE-csoportjának zenés előadása, Vajna János vezetésével. A tárlat október 3-ig látogatható.

Fekete tükre a társadalomnak
Mint minden évben, idén is látványos, gondosan beállított, de ugyanakkor mély üzenettel bíró szoborparkkal érkeztek a Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad tagjai a városnapokra, Molnár János vezetésével. A szoborpark idén a digitális világba belezavarodott embert, az orvosi melléfogást, valamint a gender elméletet (őrületet?) hivatott megmutatni, bemutatni vagy épp karikírozni a városnapok alatt. Kérdésünkre Molnár János elmondta, a szoborpark komoly tréninget jelent a színiseknek. Miután közvetlen kontaktusban vannak a közönséggel, ez egy teljesen másfajta tapasztalatot jelent számukra.

Amíg a szülők szórakoztak…
A két éve alakult Tündérvár Székely Nagycsaládosok Egyesülete most is gyerekfoglalkozást tartott a Dózsa György parkban, így biztosítva lehetőséget a szülőknek, hogy amíg ők szórakoznak, addig gyerekeik élményekben gazdag foglalkoztatásban részesüljenek. Hegyeli Attilától, az egyesület tagjától megtudtuk, 18 önkéntes gondoskodott a gyerekek önfeledt szórakoztatásáról. A kicsiknek tizenötféle játékot, programot biztosítottak, ebből 10 kategória pontot is ért, így egyfajta versengés is kialakult, és azok a gyerekek, akik minden próbát sikeresen kiálltak, ajándékként egy saját fényképükkel ellátott hűtőmágnest vihettek haza.

Szakácsok párbajoztak
A városnapok egyik kiemelkedő és visszatérő momentuma a főzőverseny. Szombaton a Dózsa György parkban otthonra lelt rendezvényre idén 12 csapat nevezett be, a zsűrinek pedig nehéz dolga akadt, hiszen finomabbnál finomabb kulináris különlegességekkel készültek a versenyzők, a közönség számos tagja repetát is kért. Első helyezést ért el a Duna Delta Vándorai (Sepsiszentgyörgy), második lett az Őrangyalok (Sepsiszentgyörgy), harmadik helyen a kovásznai Pokolsár végzett, különdíjat kapott a Lányos Asszonyok (Kovászna). A győztes csapatból Balogh József és Balogh Jolán (képünkön) elmondták, többször vettek már részt a kovásznai főzőversenyen, ezúttal kolbászos lecsót készítettek Balogh József titkos receptje alapján. A zsűri részéről Vajda Zsigmond, a Szabadtűzi Lovagrend tagja lapunknak elmondta: az tetszik neki a kovásznai rendezvényben, hogy itt mindenki szabad kezet kap. Igaz, tette hozzá, idén a három első helyezett lecsóval rukkolt elő, ezért reméli, hogy a jövőben nem lesz lecsófesztivál a kovásznai főzőverseny.

Jóban, rosszban
Szombaton Kovászna Város Polgármesteri Hivatala köszöntötte az aranylakodalmasokat a Művelődési Ház Ignácz Rózsa-termében. Gyerő József polgármester bátorító és elismerő szavakat intézett az egybegyűlt párokhoz, és elismerését fejezte ki nekik, amiért hosszú házasságuk révén példát mutatnak a fiataloknak hűségről, megbecsülésről, a család, mint kötelék fontosságáról egy olyan világban, ami elnyomni hivatott mindezeket az értékeket. A polgármester és Dancs Ibolya anyakönyvvezető ajándékot adtak a pároknak, majd pezsgővel koccintottak. Idén Șerban Constantin – Oltean Ana, Tóth Jenő – Pallócska Magdolna, Bajkó Lajos – Bajkó Rózália, Albu Zoltán – Albu Ilona, Moldovai Béla – Bara-Kádár Mária-Margit, Kozma Levente – Bodó Katalin, Bede János – Szigeti Ileana, Papp Zoltán – Ráduly Irma, Szász László – Jakab Erzsébet, Király Zoltán – Szigyártó Róza, Oltean Emil – Mircea Maria, Jakabos Lajos – Veres Aranka, Furtuna Gheorghe-Ovidius – Neguț Ana, Vajna Adalbert – Kató Mária, Rebenciuc Dumitru – Stanciu Elena, Șerban Petre – Cristea Viorica, Tóth Gáspár Dezső – Perdi Viorica ünneplik 65., 60. és 50. házassági évfordulóikat.

Vásárfia a városnapon
A városnapok elmaradhatatlan része a hagyományos kézművesvásár, aminek a központi park adott otthont. A gazdag kínálatban csontfaragásokat, ásványokból készült ékszereket, szalmakalapokat és sok más kézműves munkát lehetett találni. Mint azt az árusok elmondták, leginkább a fürdővendégek voltak azok, akik érdeklődtek a portékák iránt, de a parkban kíváncsiskodók számát nézve nem panaszkodhattak, hiszen sokan megfordultak a vásár helyszínén.
A vásáron volt turisztikai stand is, ahol a fürdővárost és környékét mutatták be szórólapok segítségével önkéntes fiatalok. Csüdör Zsolt és Șerban Claudia önkéntesek elmondták, sokan érdeklődtek, leginkább a Clermont szálló szórólapjait vitték, és a legtöbb kérdés, amit feltettek, tájékoztató jellegű volt: milyen szállodát, szállást vagy épp utcát hol találnak meg Kovásznán.

Koncertek mindenkinek
A többnapos rendezvényen számos program színesítette a városnapokat, viszont az ünnepből kiemelkedtek a koncertek, ahol megannyi előadó lépett színpadra, többek közt a Moby Dick (képünkön), a Dupla Kávé, a Voltaj, a helyi Background stb. Estére már annyira megtelt a tér, hogy gyakorlatilag mozogni sem lehetett, és ezek voltak azok az időszakok, amikor a sörsátrak alatt sem maradt üres hely. A szervezők idén is kitettek magukért, a gazdag felhozatallal mind a programok, mind a koncertek tekintetében igyekeztek minél szélesebb kört mozgósítani, ami sikerült is nekik.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások