Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Körvonalazódik a megoldás

„Elméletileg” van megoldás a Nagyborosnyót Bodzafordulóval összekötő 121A megyei út javításának folytatására – közölte Kovács Ödön. Kovászna megye menedzsere azt mondja, saját erőből lesznek kénytelenek túllépni azon az állapoton, amibe a meggondolatlan kormánypolitika hozta a megyei önkormányzatot.

Kovács Ödön szerint csak az a megoldás lehetséges, hogy saját cégük, a megyei útügy, „nagyjából a szerződésben megállapított összegért” befejezi a munkálatot, „aztán majd meglátják”.

– Azt nagy kegyesen engedélyezték, hogy valamennyit pótoljunk az építőipari minimálbér drasztikus emelése miatt megnőtt kivitelezési költségekbe. Ez arra nem lesz elég, hogy a brassói magáncég tovább dolgozzon, az egyszerűen itt hagy minket, és még csak azt sem mondhatom, hogy nincs igaza. Az egy kft., amely nem fog a kedvünkért veszteségben dolgozni. Marad az, hogy a megyei útügy átveszi az egész munkát, megcsinálja nagyjából annyiért, mint azt a szerződésben írja, majd utólag meglátjuk, hogy miként lehet a felmerülő, többmillió eurós nagyságrendű veszteséget kezelni – mondta el megkeresésünkre a megyemenedzser.

Hirdetés
Hirdetés

Kovács Ödön szerint, „idén már aligha lehet mit tenni”, a munkálatok jövő tavasszal folytatódhatnak, és jó eséllyel befejezhetők az eredetileg vállalt 27 hónap alatt.

Amint arról beszámoltunk, miután a kormány az „építőipar fellendítése” címszóval felemelte a minimálbért az építőiparban, a kivitelezők felfüggesztették a munkálatokat a 22,5 kilométeres útszakaszon, a vonatkozó kormányrendelet ugyanis nem teszi lehetővé, hogy az önkormányzatok, akár saját költségvetésük terhére, újratárgyalják a folyamatban lévő szerződéseket.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. október 2., 17:02
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Jo lenne tudni ,hogy mikor jar le a 27 honap munkalati ido ,mert ha most kezdodik ,akkor ket ev negy honapot meg nagyon rossz uton kell jarni Kisborosnyo fele.Azt hiszem a megyeben ennel rosszabb utat nem talalni.Jo lenne ,ha az illetekesek is kiprobalnak az utviszonyokat a nagyborosnyoi elagazotol Nagypatak fele.