Felhívás!

Korszerűsítések az ortopédián

Korszerűsítések az ortopédián Kovászna megye

Átlagosan napi 50 beteg fordul meg ortopédiai, traumatológiai problémával a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban: a legtöbben esések következtében keletkező ficamok, törések miatt kérik a szakemberek segítségét, ezt követik a különböző okok miatt keletkezett térdproblémák.

Jó hír, hogy az ortopédia osztályon gyarapodott a szakorvosok száma, mi több, közel egy éve korszerű, a műtétekkel járó kockázatokat jelentősen csökkentő gépezetet is működésbe helyeztek, illetve a napokban új, eddig mifelénk nem alkalmazott regeneratív gyógymódot, PRP kezelést is bevezettek az 1-2 éve érkezett, alkalmazott fiatal orvosok. A megyei sürgősségi kórház ortopédia osztályán komolyan rágyúrnak a korszerűsítésre, derült ki András-Nagy Róberttel, a kórház menedzserével megejtett legutóbbi beszélgetésünk során, amikor két fiatal szakorvost, dr. Szász Dezsőt, illetve dr. Zsigó Norbert Lászlót is faggathattuk.

Tavaly nyáron helyezték működésbe a térdsebészetben „minimál invazív” (minimális szöveti károsodással járó) eljárásokat lehetővé tevő gépezetet. Az artroszkópos műtétek már jelentős sikernek örvendenek, a technológiának köszönhetően sokkal kisebbek a műtéti komplikációk, két kisebb (fél-fél centiméteres) metszésen át avatkoznak be az orvosok, rövidebb a bennfekvési idő, gyorsabb a felépülés, az esztétikai szempontokról nem is beszélve.

– Egy régebbi gépünk is volt, amellyel hasonló műtéteket lehetett kivitelezni, ám az újnak sokkal komplexebb a műszerparkja, ugyanakkor lehetőség van az első-, hátsókeresztszalag-pótlásra, váll-artroszkópiára, illetve fontos, hogy az új gép kamerájának a felbontása már sokkal jobb minőségű. Mert nem mindegy, hogy – eltúlozva – a szürke többféle árnyalatát visszaadó képet elemezve próbálunk-e műteni, vagy egy jó minőségű kép segít a műveletben. Ez egy újabb generációs műszer – magyarázta Szász doktor.

A kórházmenedzser elmondta, hogy 2011-től folyamatosan az orvosi személyzet bővítésén munkálkodnak, így az ortopédiára is 3 új szakorvos érkezett.
– Jelenleg 5 szakorvos dolgozik az osztályon. Folyamatosan szükség van a bővítésre, hiszen nálunk – más országokkal ellentétben – az ortopédiát és a baleseti sebészetet egy kalap alatt említik: az autó- és más balesetek száma pedig láthatóan nő. Célunk a továbbiakban is fenntartani az ortopédiai, traumatológiai ügyeletvonalat, ezért a személyzetet folyamatosan bővítjük (már a nyugdíjba vonulások tükrében is) – fejtette ki. Dr. Zsigó elmondta, hogy az új gépezetnek a jó felbontása azért is hasznos, mivel nem csupán egy kezelési, hanem egy diagnosztikai eszköz is, így az apró részletek feltárása, meglátása nagyon fontos.

– A korszerű gép mellett egy új kezelést is bevezettünk. A PRP (platelet rich plasma) kezelés során trombocitában gazdag plazmát injekciózunk a térdbe. A köznyelven „sajátvér-kezelésnek” is emlegetett eljárást térdízületi problé­máknál, főleg a porckopásnál lehet hatékonyan alkalmazni. Ezt a módszert még Marosvásárhelyen alkalmaztam kollégáimmal, ott tanultam meg a technikai megoldását, és onnan hoztam át – összegzett dr. Zsigó. 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások