Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Korszerűsít Barátos

Korszerűsít Barátos Kovászna megye

Habár az állam részéről visszaosztott költségvetés kevesebb, és a derékszíjat be kell húzni, azért Barátos községben két konkrét megvalósítást is ígért Tánczos Szabolcs polgármester.
Az elöljáró már beszélgetésünk elején leszögezte: a kormány részéről visszaosztott költségvetés annyira szűkös, hogy nem is fedezi az önkormányzat egész éves működését (fizetés, költségek), de reméli, ez a helyzet megváltozik, és nem válnak fizetésképtelenné. Optimizmusra ad okot, hogy a 2016-ban megkezdett szennyvízhálózat, illetve a tavaly rajtolt ivóvízhálózat kiépítése idén befejeződik. Ez a kormánypénzből finanszírozott megvalósítás a község mindhárom települését érinti. A terv szerint az ivóvizet Kovásznáról kapja a község.
Szintén komoly eredménye lesz az idei évnek a Kovászna-patakon átívelő, a barátosi és zágoni határt összekötő híd feljavítása és átadása. A polgármester elmondta: a megyei tanács támogatásával fogtak neki a megromlott állapotú átjáró felújításának, és már csak kisebb-nagyobb hegesztések, illetve a festés van hátra az átadóig. A hídon 10 tonnás teherbírásig közlekedhetnek majd. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük