Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kivizsgálták az esetet

Kivizsgálták az esetet Kovászna megye

Újabb panaszra reagált a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Kórház vezetősége, ezúttal az onkológiai osztály munkatársaival kapcsolatban jeleztek elégedetlenséget. Az intézmény vezetősége arra kéri a panaszosokat, hogy a közösségi média és sajtó helyett először velük közöljék a problémákat.

Néhány hónappal ezelőtt kezdődött az az eset, amely hivatalosan csak nemrég került a megyei kórház vezetősége elé, így kivizsgálták a történteket. A közösségi médiában hozta nyilvánosságra panaszát az érintett, akinek férjét a kórház onkológia osztályán kezelték negyedik stádiumú rákbetegséggel. Mint írta, elsősorban az osztály orvosainak viselkedését kifogásolta, de a terápiás kezelésekkel sem értett egyet. A nő szerint az orvosok csúnyán, lekezelően beszéltek vele, semmibe vették, érzéketlenül reagáltak panaszaira. Bár az eset júliusban történt, a megyei kórház vezetőségéhez csak most került hivatalos panasz, ugyanakkor – szintén a közösségi médiában megosztott dokumentumokból – kiderült, hogy az egyik orvos már peres eljárást is indított nyilvános lejáratása okán.

Hirdetés
Hirdetés

A panasszal kapcsolatban most a kórház vezetősége is megszólalt, a beteg hozzátartozója nemrég nyújtott be hivatalos panaszt, amit kivizsgáltak. Ebben méltatlan bánásmódot rótt fel az onkológiai osztály két orvosa ellen. Az etikai bizottság vizsgálatát követően, írásban figyelmeztették a két szakorvost, hogy a jövőben az íratlan szabályokat is tartsák be, mert ezek is fontosak az emberi kapcsolatokban.

András-Nagy Róbert igazgató elmondta: határozottan kérték az orvosokat, hogy a jövőben törekedjenek az udvarias, kontrollált, kulturált, de határozott és megnyugtató fellépésre, hiszen az empátia is nagyon fontos, és ezáltal elkerülhetőek a kommunikációs nézeteltérések.

Az igazgató ugyanakkor azt is elmondta, a panasszal kapcsolatban orvosi műhibát nem találtak, szakmai vétséget nem követtek el, mindkét orvos jól felkészült, akik követték a hazai és nemzetközi protokollt, terápiás javaslatokat.
A kórház vezetősége elnézést kér az érintett családtól, sajnálják a történteket, és igyekeznek a hasonló helyzeteket elkerülni a jövőben – tette hozzá András-Nagy.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. december 21., 8:55
    ÉRTÉKELÉS: 48

    Sok embernél hiányzik az első 7 év. Egyetemen szakmát tanulnak, nem viselkedést, empátiát, általános kultúrát. Lehet, hogy a fent említett orvosok nem követtek el szakmai hibát, de aki rákos, végstádiumban levő beteg iránt nem képes több együttérzést mutatni, annak a szakmai hozzáállása megkérdőjelezhető. Kár, hogy a nevüket nem közlik, mert sok jó, emberséges orvos van, hiba lenne őket is ezekkel együtt elítélni.

      • User
        Dátum: 2020. december 21., 17:35
        ÉRTÉKELÉS: 1

        Igen, az otthoni nevelés az első 7 évben. Nem is vettem észre, hogy kimaradt az ,,otthoni” szó! Enélkül valóban értelmezhetetlen lenne a mondat, ha nem közismert kifejezésről volna szó. Köszönöm, hogy felhívta rá a figyelmet.

  • User
    Dátum: 2020. december 21., 10:55
    ÉRTÉKELÉS: 36

    Írásos figyelmeztetés…. S gondolom, úgy meghatódtak, hogy 180 fokot változott a magatartásuk, azóta egyből emberségesen, nem lekezelően viselkednek… Jó vicc, Móric.

  • User
    Dátum: 2020. december 21., 11:14
    ÉRTÉKELÉS: 28

    Természetesen arra kéri az igazgató a betegeket,hogy nekük jelentsék a problémákat és ne a közösségi oldalakon.Vajon miért?
    Mert így írásos megróvásba lerendezik egymásközt,ha meg a facebookon jelenik meg akkor nem mindent tudnak törölni.Ideje lenne levegyék a
    maszkot a szemükről,mert úgy néz ki a vezetőség ott hordja és belássák,hogy rengeteg a felgyűlemlett probléma a megyei korházzal kapcsolatosan.Na de az is lehet,hogy Arafát adott rájuk maszkot,azért pusztult ki az emberség Sepsin!

  • User
    Dátum: 2020. december 21., 15:55
    ÉRTÉKELÉS: -19

    Jó lenne nyilvánossá tenni a panaszos/ok/ nevét , kilétét . Sok háládatlan , notórikus kákán csomót kereső kivagyiskodó emberke van akik nemcsak az orvosok , de gyakran mások életét is megkeserítik . Hadd gondolja meg a vádaskodó ,hogy mivel áll ország -világ színe ejé a média segítségével . Akkor talán a kőzvélemény is elmond az illető/k/ről egyet s mást . Hadd menjen el a kedvük a vádaskodástól .

  • User
    Dátum: 2020. december 21., 21:31
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Igen egy rákos betegnek szüksége van a szép együtt érző szavakra de azt kapja a parasztságot és minél hamarabb meghaljon!!!!! Szegyeljek magukat! Én tudom milyenek tanúja voltam! De a jó isten velük se legyen kegyelmes!!!!! Mert ők se azok a beteggel egy mocskos parasztok mert az övék a világ!!!!!

  • User
    Dátum: 2020. december 22., 10:48
    ÉRTÉKELÉS: -8

    Blamaljuk csak,empatiat keresunk?Az orvos nem azert van hogy gyogyitson?Holnaptol minden doki fogja meg a beteg kezet,simogassa,imadkozzon vele es mondja el mennyire sajnalja ,hogy rakos lett….bizti errol meggyogyul…Ez kell a betegnek?Mire van a csalad?Az orvosnak mas a dolga.Erzelgoskodni lehet,de attol a paciens meg meghal

  • User
    Dátum: 2020. december 22., 13:59
    ÉRTÉKELÉS: 17

    Igen az kell a betegnek,hogy az orvos akár a kezét is megfogja és mondja el mennyire sajnálja de megpróbálja tudása lehető legjobbját adni, hogy segítsen ! A jó szó is gyógyulás, lehet nem lesz testi de a lelket is nem kellene eltiporni a betegséggel együtt.Ha nem tud együttérezni a beteggel akkor nincs mit ezen a pályán keressen mert a gyógyítás nem csak gyógyszerekből és receptekből áll.

  • User
    Dátum: 2020. december 28., 0:56
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Én csak annyit szeretnék hozzáfüzni, hogy a feleségem, aki most December 16-án hunyt, és mégis nagyon hálás vagyok az onkológiai személyzettel szemben, amit csak a hajdani feleségem elmondott, hogy mennyi fáradságos és gondoskodást kapott. Hálásan köszönöm mindenkinek mindent sőt Dr Hajdu Károly Adrián főorvosurnak, aki megprobálta mondhatni a lehetetlent is. Hogy most már nincs közöttünk a feleségem, még most is fejet hajtok a személyzet előtt…. Ezt a kritikát amit írtak az Onkologiárol… Egyszerüen nem tudom elfogadni…. Ilyenkor a beteg is másképp viseli el a körülötte lévő embereket…. Én két és fél évig hordoztam és ápoltam a feleségem.. Nagyon sajnálom, de ez a vád nem fedi az igazságot. Egy bánatos férj vagyok, kinek a neve Vollancs Csaba Kézdivásárhelyről Ui… A mai adott helyzetben is helyt állt az egész személyzet… Minden elismerésem az Onkológia személyzetnek…