Felhívás!

Kiöntött a patak Torján

Kiöntött a patak Torján Kovászna megye

A nagy mennyiségű csapadék következtében péntek délután kiöntött a Torja-patak. Dr. Daragus Attila polgármester szerint az esőzés nagyon sok éve nem okozott ekkora kárt a községben.

Rövid időn belül olyan sok eső hullott le péntek délután Torján, hogy mind a Karatna, a Munkács, a Bálványos, mind a Torjahágó pataka kilépett medréből. Leginkább a Karatna-ág áradt meg.
– Akkor szokott a legnagyobb baj történni, amikor ez a négy vízgyűjtő egyszerre árad meg, ez nagyjából tizenöt évente fordul elő – magyarázta a polgármester.

Mint mondta, a kár hatalmas. Körülbelül ötven lakóháznál teltek fel a pincék, kutak, de kerítéseket is elmosott a víz, az utakat is megrongálta. Az erdőn még inkább pusztított, a hidakban, utakban tett kárt.
– A helyi tűzoltósággal, a kézdivásárhelyi és sepsiszentgyörgyi katasztrófavédelemmel együtt szivattyúztuk a vizet a kutakból, pincékből, felosztva a falurészeket. Hétfőn nekifogunk a község útjait kijavítani, majd az erdei munkálatok következnek. Továbbá a vízügynek is küldünk egy átiratot, amelyben arra kérjük, tisztítsák ki a patakot, a medreket, mert azt sajnos, mi, az önkormányzat nem végezhetjük el – sorolta a feladatokat az elöljáró. 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások