Felhívás!

Kezdeményező fiatalok

Kezdeményező fiatalok Kovászna megye

Tegnap Kézdivásárhelyen sajtótájékoztató keretében ismertették a Kovászna Megye Tanácsa által május 29-én újraindítandó Zöld Háromszék programot.

Az oroszfalvi kultúrotthon szomszédságában tartott sajtótájékoztatón, melyen az illetékesek a program első, a Feketeügy kézdiszéki szakasza és mellékpatakai medrének kitakarítását célzó akciójának részleteibe avatták be a sajtó képviselőit, jelen volt Tán-czos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter, Fejér László szenátor, Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere, Ambrus József, a programot támogató Kovászna Megyei Hulladékgazdálkodási Egyesület igazgatója, és a folyó-, illetve patakmeder-takarítás kezdeményezőjeként Lukács Botond, a Lemhényi Ifjúsági Szervezet (LISZ) elnöke.

„Nem véletlenül jöttünk ide, a Kászon-pataka partjára, hiszen egyrészt a környezetvédelmi minisztérium segítségével szabályozták évekkel ezelőtt a patakmedret, ami több éve megmenti a település ezen részét az árvizektől. Ugyanakkor a Zöld Háromszék program keretében vagyunk itt, amelynek a Tiszta környezet, gazdag vidék! szlogent választottuk. A program nem új keletű, ám mostantól nagyobb hangsúlyt fektetnénk erre. Hosszú távú célunk, hogy Háromszék legyen az ország legtisztább megyéje levegőminőség és környezetünk szempontjából egyaránt. Ezt a gondolatkört és a tisztaságot bekapcsoljuk a turisztikai promócióba, hiszen az emberek szívesebben mennek olyan helyre szabad-idejük eltöltésére, ahol tiszta a környezet” – hangsúlyozta Tamás Sándor.

A házigazda szerepét felvállaló Bokor Tibor polgármester örömmel nyugtázta, hogy a környezetvédelmi miniszter rövid idő alatt másodszor tette tiszteletét a céhes városban. „Ami jelen projektet illeti, mindig örültem a fiatalok kezdeményezéseinek, és ezt elöljáróként mindig támogatom nemcsak anyagiakkal, hanem személyes részvétellel is. Fontos, hogy tiszta, egészséges környezetben éljünk”, fejtette ki.
A programot elsők között felkaroló Fejér László szenátor felidézte, miként szegezte neki Lukács Botond LISZ-elnök az ifjúsági szervezetnél tett látogatásakor a kérdést, segítene-e a Feketeügy medrének kitakarításában? „Azonnal felhívtam Ambrus József igazgató urat, aki támogatásáról biztosított, ahogy a megyetanácselnök is, így indult el a program, amiért ezúton is köszönetet mondok a fiataloknak.” Lukács Botond hangsúlyozta, az általa vezetett szervezet története tavaly november 21-én kezdődött egy takarítási akcióval, ahol a LISZ megalakításának ötlete mellett jelen program is körvonalazódott. „Célunk, hogy a Feketeügy medrét és mellékágait önkénteseinkkel kitakarítsuk. A folyó 104 kilométeres hosszából május 29-én 33 kilométert, továbbá 12 mellékágat tisztítanánk meg 153 kilométer hosszúságban, ősszel meg az alsó ágát, az Oltba való torkolatáig, és a többi 15 mellékágat.”

Tánczos Barna miniszter gratulált a kezdeményezéshez, és dicséretesnek nevezte, hogy azt támogatják a helyi, illetve megyei önkormányzatok, ahogy a hulladékgazdálkodási egyesület is. „Jó látni, hogy egy ifjúsági kezdeményezés mögé felsorakoznak a helyi és megyei közigazgatási szervek, ezért gratulálok nekik.” A május 29-ei akció további részleteire jövő héten visszatérünk. 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások