Felhívás!

Kávé is jár az összeírópontokhoz fordulóknak

Kávé is jár az összeírópontokhoz fordulóknak Kovászna megye

Május 17-i adatok szerint a szentgyörgyi lakosok 70,9%-ának van kitöltött népszámlálási adatlapja, ez pontosan 36.361 lakost jelent, ezzel a városok rangsorában övé a babér. Kovászna megye a maga 61,2%-ával pedig az országos harmadik, Brassó és Hargita megyék mögött.

Antal Árpád polgármester  csütörtöki sajtótájékoztatóján felhívta a lakosok figyelmét: ezután már inkább összeírópontokon töltsék-töltessék ki adatlapjaikat, mert még mindig nagy az Országos Statisztikai Intézet által nem érvényesített adatlapok aránya.

Az adatlapok egytizede érvénytelen, hiányos vagy hibás, de mivel hét napba telik, míg ez bizonyosan kiderül, s már csak éppen egy hét van a népszámlálás önkitöltős szakaszának lezárultáig, azoknak, akik ezután otthon töltenék ki maguk a kérdőíveket, az esetleges érvénytelenség esetén már nem lenne esélyük javítani, újrakezdeni a procedúrát.

Ezért az RMDSZ mától egy sátrat állít fel Szentgyörgy főterén, ahol naponta 10-18 óra között, vasárnap 10-16 óra között mindenki leellenőriztetheti, hogy az ő adatlapja érvényes, validált-e. Ezt nem igazolja a kitöltés utáni percekben kapott e- mail, a népszámlálás honlapján (recensamantromania.ro) oldalon személyi szám alapján ellenőrizhető. Ha nem találjuk, akkor ott helyben újra ki lehet tölteni a kérdőíveket az RMDSZ munkatársainak közreműködésével – közölte Antal Árpád.

Különösen ajánlott, hogy a külföldön tartózkodó ismerősöket, rokonokat szólítsák meg, biztassák az adatlapok kitöltésére, illetve azoknak a személyeknek is fontos lenne ebben a szakaszban kitöltetni a kérdőíveket, akik nem a bejelentett lakhelyükön laknak, mert a népszámlálóbiztosok majd ott keresik, de nem találják őket. Egyetemisták, különköltözött fiatalok esetében ez gyakori helyzet (de nemcsak náluk), viszont esetükben nyomós érv a halogatásról való lemondás mellett, hogy nyár jön, szabadságolások ideje, nem igazán lesz olyan sok alkalom egyeztetni a személyes találkozót a recenzorral.

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat motiváló tényezőként bevezette azt is, hogy akik összeírópontokhoz fordulnak, azok egy ingyenes kávéra jogosultak a város öt vendéglátóegységében (InDIvino, Gado, M&M cukrászda, News Cafe, Szimpla), amelyet május 31-ig igényelhetnek. Ez minden kitöltött adatlap (családtag) után jár, és úgy tűnik, megmozgatta az embereket, a törzsvendégek mellett új arcok is feltűnnek ezeken a helyeken – mondta a sajtótájékoztatón szintén jelenlevő Zsigmond József, népszámlálási településfelelős.

Mint azt már bizonyára tudják, azért fontos, hogy a népszámlálás első, esetleg első és második szakaszában megszámláltasson valaki, mert a harmadik szakaszban már az adminisztratív adatbázisok alapján töltik fel a személyek adatait, ezek között pedig már nem szerepel a nemzetiség, felekezeti hovatartozás, anyanyelv. A magyarság aránya pedig befolyásolja a kollektív jogokat és a közpolitikákat Romániában.

Az éllovas Szentgyörgyhöz képest megyei szinten a kullogók sorában vannak Nagyborosnyó a maga 30%-ával, Bölön, Nagyajta, Hidvég, Mikóújfalu és Zágon, viszont kiválóan teljesítettek Lemhény (87%), Kézdialmás (92%), Kommandó (72%), Kökös (72%). 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.