Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Jönnek a magyar orvosok

Ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatot végeznek a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Hetényi Géza Kórház orvosai és asszisztensei – jelentette be Tamás Sándor a megyeinfó hetedik kiadásán. Kovászna megye tanácselnöke tájékoztatása szerint június 12–16. között Sepsibükszád, Mikóújfalu, Málnás, Málnásfürdő és Zalánpatak lakóit várják a szakemberek. 

Kovászna Megye Tanácsa 2013-ban Jász-Nagykun-Szolnok testvérmegyével közösen indította el a hiánypótló egészségügyi szűrőprogramot. Az elmúlt években több ezer háromszéki lakost vizsgáltak meg a Jász-Nagykun-Szolnok megyei, valamint a Bács-Kiskun megyei és a kecskeméti megyei kórház szakemberei. A szűrővizsgálaton már részt vettek Barátos, Kommandó, Sepsibodok, Bereck, Ojtoz és Kézdimartonos község lakói, illetve az erdővidékiek is élhettek a lehetőséggel.

– Az egészségügyi szűrőprogram által lehetőséget biztosítunk a háromszéki embe­reknek, hogy részt vegyenek teljes körű, ingyenes vizsgálatokon. A magyarországi szakemberek több esetben élete­ket mentettek azáltal, hogy idejében felismerték egy-egy súlyos betegség tüneteit – nyilatkozta Tamás.

Az egészségügyi dolgozók öt nap alatt szív- és érrendszeri szűrést, kardiológiai, bőrgyógyászati, gyermekgyógyászati, belgyógyászati, szemészeti, neurológiai és fogászati vizsgálatokat végeznek, de lesz csontsűrűségmérés és gyógytorna is.

A vizsgálatokat naponta 9 és 17 óra között végzik a következő program szerint: június 12-én és 13-án a sepsibükszádi sportcsarnokban ideiglenesen kialakított rendelőben, június 14-én és 15-én a mikóújfalusi sportcsarnokba várják a helyieket. Málnás, Málnásfürdő és Zalánpatak lakóit szintén a mikóújfalusi sportcsarnokban fogadják június 16-án. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük