Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Jó programok özöne várható

Július 13-tól augusztus 1-jéig lehet szavazni azokra a Com’ON programokra, amelyeknek megvalósulását szívesen támogatnák a sepsiszentgyörgyi lakosok. A fiatalok közösségi életbe való bevonódását szorgalmazó programnak ez a negyedik éve, eddig összesen több mint 150 kulturális, szabadidős, kreatív, közösségépítő rendezvény zajlott a Prospero Ifjúsági és Kulturális Egyesület, a PONT csoport és a sepsiszentgyörgyi önkormányzat kezdeményezésére és támogatásával.

Hirdetés
Hirdetés

Knop Ildikó programkoordinátor elmondta, arra idén különösen nagy hangsúlyt fektettek, hogy bevonják a középiskolásokat is a szervezkedésbe, miután a járványidőszakban kevesebb lehetőségük volt őket megszólítani, elérni. Most azonban nagy erőkkel népszerűsítették köztük a Com’ON nyújtotta lehetőséget, és ennek megvan az eredménye, mert a tavalyi háromhoz képest idén több mint tíz pályázat érkezett be részükről.

Amint azt már többször leírtuk, az önkormányzat 2600 lejes támogatást nyújt a 14-35 éves fiatalok kezdeményezéseinek e programon belül. Közösség, élettér, alkotás, tudás, életmód témákba illeszkedő kis programokról van szó, mint a korábbi években is. Július 11-12-én megvolt a beérkezett javaslatok technikai értékelése, ami azt jelenti, hogy megvizsgálták, hogy megfelelnek-e a kiírt szabályzatnak, elérhetők-e a kiválasztott helyszínek, elszámolhatók-e a költségek.

A comonsepsi.ro oldalon már lehet szavazni a kezdeményezésekre, amelyekről rövid leírás is olvasható a honlapon. Van köztük óvodások szabadtéri mókakertje, keresztény ifjúsági program, divatbemutató és műanyag-újrahasznosító kreatív foglalkozás, öregeknek szóló tevékenység, kozmetikai műhelyfoglalkozás és ezer más jó ötlet. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük