Tetszett a kovásznaiak pályázata, kapnak is tízmillió lejt
Többek között háromszáz fős nyári színpad, görkorcsolya- és gördeszkapálya, játszóté...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Ezt a hangulatot őriznék meg a szervezők az elkövetkező években, és erre biztatták őket a tiszteletbeli vendégek is. A zsűri továbbra is szigorúan elemezte mind az asztaldíszítést, mind a higiéniát, az előállítási folyamatot, a kolbász küllemét, formáját, ízét. Több kategóriában osztottak első helyezést, illetve tíz csapat esetében közel egy órán át tanakodtak azon, hogy végül ki legyen az idei 17. Székelyföldi Kolbászfesztivál nagy nyertese: ezt a megtiszteltetést végül a Maros megyei csapat érdemelte ki.
Szombat reggel összesen 78 – Maros, Hargita, Kovászna megyékből, illetve Magyarországról érkező – négyfős csapat állt a csupasz asztalok mellé, és várta a rajtot: rövid időn belül ízléses díszítések kerültek az asztalokra, illetve nagyszülők korabeli töltők, őrlők is előkerültek az otthonról hozott kosarakból. Egyetlen dolog volt tiltott, erről dr. Sikó-Barabási Sándor megyei főállatorvost, zsűritagot kérdeztük.
– Tekintettel arra, hogy az afrikai sertéspestis már az egész országban jelen van, óvintézkedéseket tettünk, akárcsak a tavaly: ennek értelmében a versenyzőknek tilos volt „kintről”, ellenőrizetlen helyről húst-, hústerméket behozni. A szervezőket is arra kértük, egyetlen engedélyezett helyről, cégtől szerezzék be a disznó-alapanyagokat (húst, belet). Összesen 78 csapatot vettünk szemügyre, és csupán 2 csapatot figyelmeztettünk otthonról hozott hústermék miatt. Felhívtuk a figyelmüket, hogy a verseny indítása után ez kizáró jellegű, így azonnal versenyterületen kívülre vitték a húst – avatott be dr. Sikó.
Fiataloké volt a főszerep
Az ünnepélyes megnyitón Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke a távolról érkező vendégeket köszöntötte, és hangsúlyozta, a fesztivál elsődleges célja a közösségépítés. Továbbá kiemelte, hogy az idei legjobbnak ítélt kolbászt, a zsűri javaslatára, a Bertis cégcsoport forgalomba hozza, meg lehet majd vásárolni az üzletekben a díjnyertes recept alapján készült finomságot.
Vajda Lajos és Bagoly Miklós, a Kolbászparádé kezdeményezői, az ASIMCOV képviselői a megnyitón kiemelték a fiataloknak az ilyesfajta hagyományőrző rendezvényekbe való bevonásának fontosságát, elmondván, hogy Kovászna Megye Tanácsával partnerségben összesen 16, fiatalokból álló csapatot szerveztek be az idei megmérettetésre.
A 14 éves Deák Botond is a Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola egyik fiatalokból álló csapatát erősítette (csak ebből az iskolából 6 csapat érkezett 3 felügyelőtanárral a megmérettetésre).
– Építészmérnök szeretnék lenni, ha nagy leszek. Vidékről, Mikóújfaluból származom, otthon nagyon sok alkalommal töltöttünk már kolbászt, így számomra ez nem újdonság. Nem sajnálom a disznót, amikor megszúrják, enni kell az embereknek. Természetesen nekünk is van egy titkos receptünk, amit egy ismerőstől szereztünk: ennek a lényege, hogy miből mennyit és milyen fajtát kell beletenni a kolbászba – magyarázta lelkesen a fiatal versenyző.
„A három megye komolyan összefog”
A megmérettetés kezdete előtt lapunk a legtávolabbról érkező csapattól kérdezte meg, majd este a nyertes csapatként köszönthette, és „titkos receptjükről” faggathatta a marosvásárhelyi vendégeket.
– Szerintem már mindenki számára nyilvánvaló, hogy a három székelyföldi megye komolyan összefog, beleértve a gazdasági és turisztikai fejlesztéseket – magyarázta Szabó Árpád nyugalmazott mezőgépészmérnök, megyei tanácsos, a három székelyföldi megyét átfogó Székely Gazdaszervezetek alelnöke. – A kolbásztöltő verseny pozitív dolog, hiszen új barátokra tehetünk szert, ugyanakkor egymás gasztronómiai szokásait is megismerhetjük. Körülnéztem, és örömmel nyugtáztam, hogy nincsenek elektromos kolbásztöltők, húsőrlők, hanem mindenki kézi szerszámmal ténykedik. Maros megyéből számos, a kolbásztöltéshez, fogyasztáshoz kapcsolódó házi készítményt, ínyencséget is magunkkal hoztunk. Újdonságnak számít a csípőspaprika-dzsemünk. Tízen érkeztünk, de közülünk négyen fognak versenyezni, a többiek szurkolók. Nem adtunk külön nevet a csapatnak, hiszen az egész megyét képviseljük. Nem a győzelemért jöttünk, hanem a hangulatért, az új ismeretségekért.
„Ne legyetek sokkal nagyobbak!”
Uhrin Sándor, a magyarországi Csabai Kolbászklub alelnöke lapunknak elmondta, hoy nagy öröm az itteni kolbászfesztiválon részt venni, zsűrizni, hiszen itt családias a hangulat.
– Nálunk már nagyon kinőtte magát a Csabai Kolbászfesztivál, és úgy érzem, ez nem válik előnyére. Vajda Lajos első csabai látogatása óta segédkezünk a parádé, újabban fesztivál szervezésében. Mostanra már önállósult a sepsiszentgyörgyi rendezvény, és örvendetes, hogy kiterjesztették a székelyföldi megyékre, de azt üzenem, ne legyetek sokkal nagyobbak! A száz körüli csapat optimális, mindenki jól érzi magát, átláthatóbb, családiasabb a rendezvény. Az is külön dicséretes, hogy a fesztiválon ugyan fogy a pálinka, de mértékkel – összegzett, hangsúlyozva, hogy nagyon szépen, tisztán dolgoznak az idei versenyzők, ugyanakkor a régi, kolbásztöltéshez használt eszközöket is méltatta.
A kolbásztöltő verseny egyik közismert csapata, a Négyesfogat is régi, patinás kolbásztöltővel büszkélkedett.
– Még a nagyanyáink idejéből való a csapatunknak szerencsét hozó kolbásztöltő: gyermekekként mi is használtuk, izomzat, erő kellett hozzá. Büszkeséggel tölt el, hogy a Bertis cég jelenleg is annak a kolbásznak a receptje alapján gyárt, forgalmaz terméket, amelyet 2013-ban mi készítettünk, és végül nyertesnek kiáltottak ki. Ez az igazi nyeremény, és az sem elhanyagolható, hogy a csapatunk 17 éve töretlenül együtt van! – lelkendezett Dragomir József, a Négyesfogat tagja.
Maros megye vitte a pálmát
Idén valóban az egyszerűség vitte el a pálmát, ám ezúttal a Maros megyéből érkező vendégek tarthatták magasba az oklevelet, ők képviselhetik Székelyföldet a legközelebbi Csabai Kolbászfesztiválon.
– Egyszerű, székely kolbászt töltöttünk: hús, só, bors és fokhagyma kell hozzá. Nincs titok, ízlés szerint keverjük az alapanyagokat – osztotta meg lapunkkal a nyertes csapat az idén legjobbnak kikiáltott receptet.
A receptet a zsűri is méltatta, hangsúlyozva, hogy a szívünket, lelkünket, a szeretetet is bele kell tenni a receptbe: ez a győzelem nyitja.
Több kategóriában értékelték a csapatokat
Amúgy több kategóriában értékelték a csapatokat idén: a civil szervezetek közül I. helyen végzett a SVESZ csapata, II. lett a Duna-delta vándorai, a III. helyen a Csabai Kolbászklub 1-es és 2-es csapata végzett. A megyei önkormányzatok kategóriájában I. Maros, II. Hargita és III. Békés megye lett.
A cégek és intézmények kategóriájában I. helyezést értek el a Víz-ügyesek, II. a Zabolai estate, III. a BT cool team lett. A helyi önkormányzatok körében a baróti tanácsosok csapata nyerte el az I. díjat, II. a zabolai önkormányzat, III. Bacon község lett. A politikai pártok kategóriájában I. helyen az RMDSZ Területi Szervezetének csapata és a PNL-s csapat végzett, a II. helyet az MPP-sek csapata tudhatta magáénak. A 16 gyermekcsapatból I. helyen a Puskás végzett, II. a Berde kolbász székely módra elnevezésű csapat lett, III. díjat a Székely Mikó Kollégium tanulói vihették haza.
Verseny mellett szórakozás
A rendezvényre látogatók betekintést nyerhettek a hagyományos disznóvágás folyamatába és fortélyaiba is: Pakucs János, sepsikőröspataki böllér a székely családokban évszázadok óta ismert módszert mutatta be a levágástól, a perzselésen át, a felszedésig. A 17. Székelyföldi Kolbászfesztivál programját az étfalvi fúvószenekar, valamint a Székely Góbék, a Pittyes2es és Gyufa humoros előadása, illetve a Vezuvius együttes koncertje színesítette.
Hajra Szekelyfold ossze kell tartsunk minden szempontbol !!!