Felhívás!

Haszonnal fellebbeztek

Számottevően, 3,44%-kal emelkedett a sikeres érettségizők aránya a 434 megfellebbezett dolgozat javítása után: ha az előzetes eredmények után 61,72 %, a július 9-én közzétett végleges állás szerint most 65,16 %.

1152-en jelentkeztek az idei záróvizsgára, de csak 1105-en írták meg minden dolgozatukat. A Kovászna Megyei tanfelügyelőség honlapján közzétett adatok szerint az idei végzősök 71,10%-a vette sikerrel az akadályt, a 143 korábban végzett közül mindez csak 25%-uknak sikerült. Nem egészen mérvadó adat, mert a többségieknek kevesebb tantárgyból kell vizsgázni, átmenési arányuk ezért mindig is nagyobb volt, most is az, 77,19%, míg a magyar tagozat csak 60%-os teljesítményt nyújtott, ez látszik a román, illetve magyar nyelvből kapott adatokon is.

A tantárgyanként elért 5-ös dolgozatjegyek aránya román nyelvből 73,85%, anyanyelvből 96,35%, a kötelező tantárgyból 84,91, míg a szaknak megfelelő választott tantárgyból 90,18%.

A fellebbezés nyomán egyetlenként egy, a Mihai Viteazul-líceumba járó tanuló 10-es átlagára lehet büszke.

A középiskolák rangsorában az érettségin nyújtott teljesítményt tekintve az első a bodzafordulói Mircea Eliade-líceum a maga 98,67-%-val, második a Székely Mikó Kollégium 96,67%-kal, pár tized különbséggel harmadik a Mikes Kelemen Líceum 96,25%-kal, negyedik a Mihai Viteazul-líceum 90,43%-kal. A tanulók több mint fele elérte a 6-os átlagot még a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor, a kézdivásárhelyi Református Kollégiumban, Nagy Mózes Líceumban, a Bod Péter Pedagógiai Líceumban, illetve Szentgyörgyön is a Református Kollégiumban, a többi középiskolában ez nem jött össze. A sort hátulról a Gábor Áron-szaklíceum zárja a maga 8,16%-val, ami azt jelenti, a 49 írásbelizőből 4 teheti ki a pontot a középiskolai tanulmányaira.

A pótérettségire augusztus 16-szeptember 3-a között kerül sor. 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.