Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Forgalmirend-változás?

Forgalmirend-változás? Kovászna megye

Mintegy harminc javaslatot kapott papíron és e-mailben a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal azzal a kezdeményezésével kapcsolatban, hogy részben vagy egészben egyirányúsítaná a Sugás áruház mögötti utcákat. Az adatok feldolgozása folyamatban van, eredményt a hónap vége felé lehet várni.
Jött javaslat, szép számmal, ezt kell megtárgyalni az erre a célra létrehozott bizottságnak, amelyben a polgármesteri hivatal, a sepsiszentgyörgyi tanács és a rendőrség képviselői vesznek részt.
– Van egy közlekedési bizottságnak nevezett testület, amely ilyen esetekben kidolgoz egy álláspontot. Ez azért előnyös, mert ebben ott vannak a rendőrség képviselői is, akik helyben mondják, hogyha szerintük valami nem jó, így utólag nem küldözgetjük egymásnak oda-vissza a javaslatokat. Ők augusztus közepéig összeülnek, és megtárgyalják a lehetőségeket, figyelembe véve a lakosságtól beérkezett harminc – nem kizárt, hogy egymásnak ellentmondó – javaslatot – magyarázza Tóth Birtan Csaba alpolgármester.
Ezt követően a dokumentumot véglegesítik, a rendőrség láttamozza, és elkezdődhet az út kitáblázása – már ha változtatnak valamit. A javaslatok között olyan is van ugyanis, amely azt mondja, hogy nem kell egyenirányítani semmit, minden úgy van jól, ahogy most van.
Amint ismeretes, a polgármesteri hivatal egy szakcég segítségével két változatot dolgozott ki a Gróf Mikó Imre utca, Gödri Ferenc utca, Bánki Donát utca és Bem József utca által határolt területre, amely szerint a Tavaszi Sándor utca nagy része egyirányúvá válik, ezzel elkerülhető lesz a Jysk üzlet melletti torlódás. A hivatal ezt annak rendje és módja szerint kifüggesztette az ott lévő tömbházak mind a 27 lépcsőházára, nem feltétlenül tudomásulvételre, hanem azért is, hogy ebből kiindulva az ott lakók – és nem csak azok – javaslatokat tehessenek. Nem zárkóznak el semmi olyan megoldástól, ami kivitelezhető és ennél jobb – hangoztatták az illetékesek.
Az első változat szerint a Bánki Donát utcából be lehet hajtani a tömbházak által határolt részre, és ki is lehet jutni, de csak azoknak, akik a Jysk parkolójában (játszótér körül) állnának meg. A Tavaszi Sándor utcából a kijárat a Gödri Ferenc utcába és a Gróf Mikó Imre utcába is lehetséges.
A második változatban a Bánki Donát utcából csak behajtani lehet, viszont ugyanúgy ki lehet jutni a belső tömbből a Gödri Ferenc utcába, a Gróf Mikó Imre utcába, és ezen kívül a Bem József utcába is a Sugás áruház mögött. A Jysk üzlet melletti szakaszon megszűnik a kétirányú forgalom.
A helyzetet az teszi bonyolulttá, hogy a pénzügyi hivatal és a két nagy üzlet miatt viszonylag sokan jönnek ide gépkocsival, miközben a Sugás áruház mögött lakóknak csaknem kétszer annyi autójuk van, mint ahány parkolóhely fizikailag létezik, tehát akkor sem férnének el, ha csak az ott lakók vannak otthon.
Az alpolgármester azt mondja: döntés augusztus végére várható, forgalmirend-változásra – ha lesz – szeptemberben kerülhet sor. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük