Nyergestető hősére ma is büszkék a rokonai
Magánjellegű látogatás keretében, családjával érkezett Háromszékre Tuzson Bence, a M...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A jelenleg érvényben levő törvények értelmében a helyi önkormányzatok kötelesek saját kutyamenhelyet létesíteni, vagy szerződést kötni egy állatok befogására és ellátására szakosodott céggel. Ha a begyűjtött kutyák két héten belül nem kerülnek vissza gazdájukhoz vagy nem találnak új otthonra, véglegesen elaltathatók. Ez a jogszabályi háttér áll Sepsikőröspatak önkormányzatának friss döntése mögött is: a lakók panaszai nyomán a község szerződést kötött egy befogásra szakosodott céggel, amely hétfőn 37 kóbor kutyát gyűjtött be a településről. A beavatkozásról a közösségi oldalán is értesítette a lakosságot Kisgyörgy Sándor polgármester, aki szerint szükséges és törvényes lépést tettek. Amint bejegyzésében is írta, az akciót folytatni fogják, és arra kért mindenkit: tartsa otthon házi kedvencét, máskülönben fennáll a veszélye annak, hogy a kóbor állatot begyűjtsék és elaltassák. A döntéssel nem mindenki értett egyet, ezekre a négylábúakra ugyanis minden valószínűség szerint eutanázia vár.
A bejegyzés alatt rövid időn belül gyarapodni kezdtek a hozzászólások. A polgármestert szívtelennek, embertelennek nevezték, aki a könnyebb utat – a „gyilkolást” – választotta a kóbor ebek ügyének megoldására. A hozzászólók közül páran szélsőséges, ízléstelen megjegyzéseket fogalmaztak meg az elöljáróval szemben, köztük olyanok, akik nem Kőröspatakon élnek. Mások a községvezető mellé álltak, szerintük gyerekeik, időseik védelmét szolgálta az intézkedés. Nekik meggyőződésük: a házi állatoknak az udvaron belül a helyük, nincs keresni valójuk a település közterületein. A polgármester ugyan próbált párbeszédet folytatni, a kedélyeket nem tudta csillapítani.
Kisgyörgy Sándor a Székelyhon megkeresésére elmondta, a befogott 37 eb túlnyomó része a romák által lakott területekről származik, és egyikben sem találtak mikrocsipes azonosítót. Az erre szakosodott cég a kutyákat menhelyre szállította, és összesen 14 nap áll rendelkezésre, hogy örökbe fogadják őket. Utána törvényesen elaltathatók. A polgármester magát is állatbarátnak tartja, ám szerinte a mostani intézkedés nagyon is indokolt volt, az emberek védelmét szolgálta. Mint mondta, támadás még nem történt, de volt alkalom rá, hogy falkákkal találták szembe magukat az emberek, féltek az utcán közlekedni.
Az önkormányzat egyrészt a lakosság panaszai nyomán cselekedett, másrészt azért, mert az állatvédelmi rendőrség nemrég terepszemlét tartott Sepsikőröspatakon, és sürgette a beavatkozást.
„Amelyeket be tudták azonosítani, azoknak megbüntették a gazdáikat, ugyanakkor megbüntették az önkormányzatot 15 ezer lejre, ami egy kisközség életében jelentős összeg” – számolt be az elöljáró az ellenőrzésről, hozzátéve, hogy ezzel az alkalommal kötelezték is az önkormányzatot arra, hogy szerződést kössön egy szakcéggel, amelyik befogja a kutyákat. Lebonyolították a közbeszerzést, a nyertes cég pedig július 28-án elvégezte a munkát. „Rengeteg panasz érkezett be és való igaz, tele van az út kutyákkal, tehát nekünk lépni kellett. Betartottuk a törvény által előírt szabályokat és folytatni akarjuk ezt a dolgot mindaddig, ameddig rend lesz a faluban” – szögezte le Kisgyörgy Sándor.
Állítja, a büntetés sem megoldás, hiszen gyakran azonosíthatatlan a gazda, vagy egyszerűen nem tudja kifizetni a bírságot. „Kőröspatak községnek több százezer lej kintlévősége van csak büntetésből, amit soha nem tudunk behajtani, és számon kéri rajtunk az állam” – mutatott rá. Arra a kérdésre, hogy tettek-e lépéseket a lakosság felelős állattartásról való tájékoztatásáért, a polgármester úgy nyilatkozott: számtalanszor felhívták az emberek figyelmét a problémára, az törvényekre. Ám a törvény nem ismerése nem mentesít a kihágás alól – húzta alá –, a polgármesteri hivatalnak pedig nincs arra kapacitása, hogy nap mint nap emlékeztesse az embereket a kötelezettségeikre.
Az eset nyomán a Justice for Animals állatvédő egyesület is felszólalt. Közleményükben úgy fogalmaznak: a megyében évek óta bérelnek fel „gyilkoló cégeket” az önkormányzatok, hogy csökkentség az utcán kóborló ebek számát. Csakhogy ezzel a probléma forrása nem lesz megszüntetve. „Egyetlen egy vidéki település vezetősége sem hívta fel a lakosság figyelmét az ingyenes ivartalanítási lehetőségre. Egyetlen egy vidéki polgármesteri hivatal sem vállalt szerepet az igazi problémamegoldásban. Nem tudunk olyan Kovászna megyei körzeti állatorvosról, aki felhívná a figyelmét az állattartóknak a kötelezettségeikre. Sőt, közülük rengetegen még a csipezést sem hajtják végre megfelelően. Még rengeteg pénz fog kirepülni az ablakon, amíg rá nem jövünk arra, hogy teljesen más úton kell elindulni: felvilágosítás, együttműködés, a törvények betartatása” – nyomatékosítottak.
Igyártó Nándor, az egyesület elnöke portálunknak elmondta: ezt a módszer a háromszéki önkormányzatok rég óta alkalmazzák, de még semmi haladást, fejlődést nem értek el. „Én úgy látom, hogy teljesen máshogy kell megközelíteni ezt a kérdést. Ha nem így tesszük, akkor továbbra is évente több százezer lejt kidobni. Például a szépmezői menhely fenntartása is szinte egymillió lejes évi költséggel jár, de a probléma nincs megoldva” – fogalmazott.
A háromszéki állatvédő egyesületek és állatbarátok számtalanszor hangsúlyozták: nem az ártatlan ebek elaltatása a megoldás, hanem a szaporulat megfékezése. Az utóbbi hetekben felhívták a figyelmet rá, hogy a megyei szinten zajló ingyenes ivartalanítási akció szünetel, ugyanis a finanszírozók leállították a támogatást, azonban a sepsiszentgyörgyi Barka Állatorvosi Rendelő még mindig díjmentesen vállalja a kutyák műtétjét, a cicákat pedig 50 lejért ivartalanítják. Itt érdemes megjegyezni azt is, hogy a rutinműtét elvégzése nem csak ajánlott, hanem a 2001/155-ös törvény értelmében kötelező is a nem törzskönyvezett négylábúak esetében.
A szépmezői menhely június elején gazdát cserélt, miután a Tega Rt. egy törvénymódosítás nyomán kénytelen volt lemondani a működtetéséről. A menhelyet a sepsiszentgyörgyi városháza saját cége, az Urban Locato vette át. Ez nem változtat a helyzeten, hogy a ketrecek állandóan túlzsúfoltak, a menhelyen tevékenykedő önkéntesek a közösségi oldalakon és a sajtóval együttműködve igyekeznek népszerűsíteni az örökbe fogadást, és rendszeresen megtartani a nyílt napokat. A szépmezői ebek sorsát az AMY Gazdátlan Ebekért Egyesület is szívén viseli, vezetőjük, Pora Kinga teljes gőzzel munkálkodik azon, hogy az ártatlan életeket megmentse.
A Sepsibodokhoz tartozó Oltszemen a Sepsi Metropoliszövezethez tartozó 13 település közös menhelyét fogják létrehozni, ahová nem csak kóbor ebeket, hanem lovakat is be tudnak majd fogadni. Sepsikőröspatak is része a fejlesztési társulásnak, Kisgyörgy Sándor polgármester tudomása szerint már folyamatban van a tervezés, engedélyeztetés. Gelencén hasonló kezdeményezés indult el, itt a jövőben a Kézdi-Kovászna Metropoliszövezethez tartozó településekről befogott kóbor kutyákat fogják elhelyezni. A tavalyi év óta nem történt érdemi előrelépés – tájékoztatott Gábor Balázs ügyvezető igazgató –, ugyanis hosszas, bürokratikus folyamatról van szó, de a menhelyről nem mondtak le.
Címlapfotó: Tuchiluș Alex