Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ezek szeretet-rendezvények

Ezek szeretet-rendezvények Kovászna megye

Szombaton gyerekek hangjától volt hangos a lemhényi római katolikus templom és plébánia udvara, ahol gyermek- és családi napot tartottak azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a család intézményének fontosságára, szépségére, mélységeire, közösségformáló erejére. A rendezvényt a helyi egyház szervezte partnerségben a polgármester hivatallal, az RMDSZ Lemhényi Nőszervezetével, a Lemhényi Ifjúsági Szervezettel és a Bem József Általános Iskolával.

A program 11 órától szentáldozat-bemutatással kezdődött, amelyen részt vettek a gyerekek és szüleik egyaránt. Hölgyes Pál Zsolt helyi plébános a szentcsaládot állította a gyerekek elé példaként, és igyekezett rámutatni Mária alázatosságára, József szerénységére és munkájára, valamint a gyermek Jézus szeretetére. Ezekkel érzékeltetve, hogyan kell élje mindennapjait egy család.

Hirdetés
Hirdetés

A gyerek résztvevők miatt az előadások rövidek és élvezhetőek voltak, egy hétgyerekes édesapa és édesanya a nagycsaládos élet gyönyörű pillanatairól beszélt, majd ezt követően egy háromgyerekes édesanya is betekintést nyújtott a mindennapjaikba.

– A hiteles, őszinte és megélt tanúságtételek azok, amelyek képesek ma is megváltoztatni az emberi életeket – nyilatkozta Hölgyes Pál Zsolt az előadásokkal kapcsolatosan.

A szervezők fontosnak tartották azt is, hogy a felnőttek is bekapcsolódjanak a programokba, ezért közösen „Szeretett befőttet” készítettek, különféle szórakoztató vetélkedőket szerveztek számukra: nagycsaládi-papucsban versenyeztek, kötelet húztak, gólyalábon tanultak járni, lovagoltak. A közös programok mellett a gyerekeknek számos tevékenység állt rendelkezésükre, így senki nem unatkozhatott egy pillanatig sem.
A résztvevő családok számáról a szervezők sem tudtak pontos adatot mondani, de tény hogy sok éhes száj megfordult, hiszen a nap végére a hetvenliteres bogrács teljesen kiürült. Voltak olyanok, akik csak egy órára tudtak benézni, voltak, akik részt vettek az egész napos rendezvényen, de nem számított az idő, mert mindenki értékes pillanatokkal gazdagodhatott.

– Igazán hálás vagyok ennek a közösségnek, jó volt megtapasztalni az összefogást. Ezúttal is köszönöm a társszervezőknek a helyi polgármester hivatalnak, az RMDSZ helyi nőszervezetének, a Lemhényi Ifjúsági Szervezetnek, az iskolának, és persze a sok jó szándékú támogatónak – fejezte ki háláját Hölgyes Pál Zsolt, majd hozzátette, közös akarattal rengeteg szép dolgot el tud érni egy olyan közösség, amely élni akar, amely szebb jövőt szeretne, és amelyben a legfontosabb a család.

Kérdésünkre, hogy mit ad egy ilyen nap a családok számára, a plébános egy szót mondott: szeretetet.
– Látva a gyerekek és szülők háláját, hagyománnyá szeretnénk tenni az ehhez hasonló napokat. Lemhény egy nagyon jó közösség, Istenben élni akaró emberek laknak itt, így fontosnak tartom, hogy lelkileg többször feltöltődjünk – zárta a beszélgetést a plébános.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük