Felhívás!

EMSZ-es mérlegvonás

EMSZ-es mérlegvonás Kovászna megye

Még lehetnek itt feszültségek – állította fel a község jövőjére, a tanácsban folytatott munkára vonatkozó prognózisát Szabó Ferenc, aki a gidófalvi EMSZ jelöltjeként jutott tanácsosi mandátumhoz. A polgármesterjelöltjük által kapott 7 százaléknyi szavazatot is elkeserítőnek tartja, hiszen Máthé Istvánt négy évvel ezelőtt még a lakosság közel negyede támogatta.

Az EMSZ eredménye miatt is le vagyok törve – mondta lapunknak Szabó Ferenc (képünkön) –, de az előző hónapok közállapotai is elszomorítnak. A megkérdezett ezzel arra célzott, hogy Berde József polgármester januári elhunyta után a helyettese (Jancsó Ernő) és a könyvelőnő konfliktusa kompromittálta az önkormányzati munkát, és a konfliktusos előválasztás csak fenntartotta, meghosszabbította azt.

Az előválasztáson ugyan Jancsó Ernő lett az RMDSZ jelöltje, és meg is nyerte a választást, de Szabó szerint valakik (ugyanabból a táborból) nem nyugodtak ebbe bele, és a később függetlenként induló konkurens Porzsolt Leventét támogatták. Ennek köszönhetően a tanácsban RMDSZ-többség alakult ki, de ott lesz Benkő András, a korábbi ellenjelölt, két független tanácsos, az EMSZ részéről pedig rajta kívül Máthé István.

Hogy a községben mi lenne most a legfontosabb? Befejezni a több hónapja megkezdett és félbehagyott útjavítást Fotoson és Étfalván, a térfigyelő kamerák felszerelése és a korábbi tanács által elfogadott, köztisztaságra vonatkozó határozat életbeültetése. Továbbá alpolgármestert is kell választani, hiszen a községvezetés nem egyemberes munka – vélekedett Szabó Ferenc.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások