Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

„Elpolitizált” Pro Urbe

Annak ellenére, hogy levették a napirendről a 2017. évi Pro Urbe-díj odaítéléséről szóló határozattervezetet, ez váltotta ki a leghevesebb vitát a sepsiszentgyörgyi tanács tegnapi soros ülésén, miután Rodica Pârvan szociáldemokrata tanácsos egy módosítást javasolt ebben a kérdésben.

Mint ismeretes, Sepsiszentgyörgy városa 1997 óta évente Pro Urbe-díjban részesíti azokat a kiemelkedő személyiségeket, akik tudásukkal és önzetlen munkásságukkal városukat és közösségüket szolgálták, de 2014 óta az addigi négy helyett évente egyetlen díjazott van. Az SZDP-s tanácsos ezt egy „elpolitizált, diszkriminatív” döntésnek nevezte, hiszen, mint fogalmazott, egy magyar többségű tanács esetében román jelöltnek esélye sincs erre az elismerésre. Ezért Pârvan határozattervezet formájában azt javasolta, hogy két Pro Urbe-díjazott legyen idén, Cucu Ioan ortodox pópát jelölve a román közösség részéről. A határozatot csak öt tanácsos támogatta.

Ugyanakkor a szociáldemokrata tanácsos egy másik javaslatot is megfogalmazott: mivel negyedik éve annak, hogy csak egy elismerést adományoznak, és ha nem lehet két díjazott, akkor az idén, figyelembe véve a 75-25 százalékos etnikai arányt, a román jelölt részesüljön ezen elismerésben. Ezt azonban nem fogalmazta meg határozattervezet formájában is, így a testület, Pârvan nagy felháborodására, nem szavazott róla.

A sepsiszentgyörgyi tanács tegnapi ülésén amúgy 27 napirendi pontot vitatott meg, többek között döntés született a Sing-Sing felújításáról, a szemételhordási díj emeléséről, illetve arról, hogy idén kutyaszámlálást tartanak. A részletekkel következő lapszámunkban visszatérünk. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük