Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Drágul a szemételhordás

Április elsejétől havi 8 helyett 9 lejt fizet a szemételszállításért a lakosság Sepsiszentgyörgyön, de jogi személyek esetében is 20 százalékkal nő a díjszabás. Az erre vonatkozó határozatot legutóbbi soros ülésén fogadta el a megyeszékhelyi tanács.

A Tega Rt. köztisztasági vállalat az új díjszabást a minimálbér emelésével, illetve azon sürgősségi kormányrendelettel indokolja, miszerint a lerakóba kerülő hulladékra már meglévő illetékek mellett tonnánként 80 lejnyi terhet is kiróttak. Emiatt, a határozat értelmében, a családok már jövő hónapban nagyobb számlát kapnak, ugyanis a lakossági hulladékelszállítás ára 12 százalékkal emelkedik, jogi személyek esetében pedig 20 százalékkal. Ez azt jelenti, hogy az eddigi 8 helyett 9 lejt fizetnek fejenként a magánszemélyek, és 92 helyett 110 lejt a kereskedelmi társaságok. Ugyanakkor ha tavaly a 70 év fölötti személyeknek nem kellett „szemétdíjat” fizetniük, ezentúl ez a kedvezmény csak azokra érvényes, akik jövedelme 800 lej alatti. A 800–1000 lej közötti nyugdíjat kapó időseknek a díjszabás 50%-át kell kifizetniük, az ezen felül kapók pedig a teljes összeget.
Eredetileg a díjszabás emelését márciustól vezették volna be, de Bálint József EMNP-s tanácsos javasolta, hogy ne alkalmazzák visszamenőleges hatállyal, hanem április elsejétől, és ezt meg is szavazta a tanács. Bálint azt is megjegyezte, hogy „tíz évvel ezelőtt még 3,40 lej volt a szemétszállítási díj, most pedig 9 lejre emelik, és többen felteszik a kérdést, hogy ebben az időszakban kinek nőtt a jövedelme ilyen arányban?” Ezért a néppártos képviselő kezdeményezte, hogy a magánszemélyek esetében maradjanak a 8 lejes díjszabás mellett, de ezt elutasította a képviselőtestület. <

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük