Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Design Bank létesül

Design Bank létesül Kovászna megye

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat uniós alapokból újítaná fel és alakítaná át a Román Nemzeti Bank (BNR) egykori épületét, ahol a tervek szerint egy Design Bank startup- és innovációs központot hoznának létre.

Sztakics Éva alpolgármester elmondta, az IT Plus Egyesület elkészített egy technikai dokumentációt az egykori bankszékház rehabilitálására vonatkozóan, s ezt adomány formájában átadta a városnak. Ennek alapján az ingatlanban egy innovációs központot és egy vállalkozói házat hoznának létre.

Az adomány értéke 106.558 lej, és azáltal, hogy a helyi képviselőtestület rábólintott, hogy a város tulajdonába kerüljön, az önkormányzatnak lehetősége nyílik a Regionális Operatív Program 1-es tengelyén pénzforrásra pályázni az említett cél megvalósítására. „Azért nem lehetett partnerséget kötni az IT Plus Egyesülettel, mert a város közvagyonát képezi az épület, de a cél marad, és a város fogja benyújtani a pályázatot”, magyarázta az alpolgármester.
A Román Nemzeti Bank egykori, 1311 négyzetméteres épülete kilenc év pereskedés és huzavona után, három évvel ezelőtt került véglegesen Sepsiszentgyörgy önkormányzata tulajdonába, kezelési jogát pedig a helyi tanács kapta meg.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük