Felhívás!

Búcsú Futásfalván

Búcsú Futásfalván Kovászna megye

Július másodikán a templomba szorultak be Futásfalván azok, akik a Sarlós Boldogasszony-napi búcsúra érkeztek, ugyanis röviddel a szertartás kezdete után zuhogni kezdett az eső. A környékbeli papság részvételével megtartott ünnepi szentmise főcelebránsa Bodó Imre nyugalmazott kézdi-orbaiszéki esperes volt.

Az Ipoly mentén úgy tartják, ha Sarlós Boldogasszony napján esik az eső, utána még 40 napig esni fog – reméljük ez nem így lesz, de kétségtelen, hogy pénteken Futásfalvának is alaposan kijutott az égi áldásból, kora délután a falu több utcájában is hömpölygött a víz.

Így zsúfolásig megtelt a templom, ahol a búcsús szentmisét tartották, amelynek elején Tifán Lajos futásfalvi plébános köszöntötte a híveket, külön megköszönve a május elsején 80. életévét betöltő Bodó Imrének, hogy vállalta a főmiséző feladatát.

A prédikációt mondó ny. főesperes szentbeszédében elmondta: zarándokolni érkeztek a hívek, de maga az élet is egy zarándoklat. „Megyünk, sokszor az ismeretlen felé, de a hittel, hisz Mária is úgy indult el” – célzott az Istenbe vetett hit fontosságára a főesperes.

A szentmisén virággal köszöntötték a főmisést, versek hangzottak el, majd a himnuszok eléneklésével véget ért a szertartás. Bodó Imre üzenetére Torjai Körképünkben bővebben kitérünk.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.