Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Bokor Tibort faggatták

Bokor Tibort faggatták Kovászna megye

Újrázik Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere, aki a múlt héten kampányindító beszélgetésen vett részt. A Facebookon közvetített interjú során Erdély András újságíró volt a kérdező, és a megvalósítások mellett azok a kérdések terítékre kerültek, amelyeket a világhálón keresztül fogalmaztak meg a város lakói.

A szemtől szembeni kampányolás idén szigorú szabályok alá esik, hiszen a nagyobb méretű csoportos beszélgetések tilosak, és kisebb létszámban is csak akkor vehetnek részt az emberek korteskedésen, ha egy ember körül négy négyzetméternyi „üres” terület van biztosítva. Ezért döntött úgy Bokor Tibor kampánystábja, hogy a kampánynyitó beszélgetést az internetre költöztetik, ahol élőben lehetett követni az időszerű gondok és tervek boncolgatását.

Hirdetés
Hirdetés

Kérdésre válaszolva az elöljáró elmondta: azért kérték fel 12 évvel ezelőtt a szenátori, nyolc évvel ezelőtt pedig polgármesteri tisztség elvállalására, mert a Nagy Mózes Líceumban vezetői tapasztalatra tett szert, tudta, miként kell gondokat orvosolni. A későbbiekben az is elhangzott: nem könnyű feladat, mert a romániai törvénykezés, főleg a közbeszerzési rendszer nemhogy segíti az önkormányzati vezetőket, hanem egyenesen akadályozza munkájukat. „Amikor hazakerültem, a polgármester irodáján volt egy nagy elektromos zár. Azt leszedettem, mert az ajtónak nyitva kell állnia, ugyanis én csapatban szeretek dolgozni. Nem egyedül, zárt ajtók mögött. Nincs titkom, dolgozzunk együtt, mondtam akkor” – elevenítette fel első mandátumának kezdetét az elöljáró.

Bokor nem ért a vízvezetéshez

A polgármester tőmondatokban sorolta, miként sikerült a tömbházak közötti területek nagy részét rendezni, teljesen korszerűsíteni a Vágóhíd, Vasút, Purczell János és Fenyves utcákat, felújítani az udvarterek külső gyűrűjét, befejezni a műjégpályát, rehabilitálni a minorita rendházat stb. De ugyanilyen fontos kérdésnek bizonyult a vízhálózat problémája is. „Az elmúlt fél évben nem volt egyetlen hétvége, hogy ne történjen baj. Nehéz ügy, de meg lehet oldani, viszont nem rövidtávon. A mandátumom alatt több mint húsz kilométer vízvezetéket cseréltünk ki a mintegy ötven kilométerből. Ha ehhez a húszhoz hozzáadjuk a most zajló munkálatokat, akkor ismét 3–4 kilométer új vezetékről beszélhetünk. Ha minden polgármester, aki előttem volt, csak húsz százalékát cserélte volna ki, mint amennyit mi cseréltünk ki, akkor nem lennének ilyen problémák” – magyarázta a polgármester.

Szerinte eddig az volt a legnagyobb gondja, hogy helyi szinten nem volt, akivel szóba állnia, mert ő maga nem ért a vízvezetéshez. „Aki azt mondja, hogy mindenhez ért, abban nem szabad bízni. Ezért vannak a szakemberek. Nekem az a dolgom, hogy elmondják, mire van szükség, az én dolgom az, hogy megszerezzem rá a pénzt” – tette hozzá, elmondva, hogy a teljes hálózatcsere jó esetben 3–4 év alatt valósítható meg.

A Fortyogó visszakerül a város tulajdonába

A Fortyogó kapcsán a jogi helyzetet ismertette az elöljáró, majd elmondta: az önkormányzat új ügyvédje jól halad, a komplexum vissza fog kerülni a város ügykezelésébe, be tudják majd üzemelni a strandot, magát a fürdőt és a szállodát európai uniós pályázatból lehet felújítani, és mindeközben nem herdálnák el az emberek közös tulajdonát. Oroszfalu, Sárfalva, Szászfalu és Nyujtód kapcsán elhangzott: nagy beruházás volt a víz- és csatornarendszer kiépítése, időközben felújították az összes kultúrotthont, Nyujtódon pedig éjjeli megvilágítással rendelkező műfüves pálya épült. Következik a gázhálózat kiépítése, majd a járdák, bicikliutak kialakítása – részletezte terveit Bokor.
Programja kapcsán röviden sorolta: pénzt lobbizik az uszodára (a terveket aktualizálták már, az építési költségek a város kétéves költségvetését teszik ki – szerk.), elkészítik az új piacot, az udvarterek belső gyűrűjét, megújul több oktatási intézmény, a régi kaszárnya, folytatják a tömbházak közötti területek rendezését, kibővül a járóbeteg-rendelő, felújítják a sebészetet, a Bem József és a Molnár Józsiás utcát (ezek folyamatban vannak). A felsoroltak nagy részére már szerződés van aláírva.

„Épeszű polgármester ilyent nem csinál”

Az egyik választópolgár azt a kérdést tette fel az interneten, hogy „a mindenkori elöljáró miért nem enged be új vállalkozásokat a városba”. Bokor Tibor elmondta: egyetlen polgármesternek sincs ráhatása arra, hogy milyen cégek települnek meg a városban, ő személy szerint, ahol lehet, népszerűsíti a várost, hogy vállalkozásokat csalogasson Kézdivásárhelyre. „Aki ilyent mond, az jegyeztessen be céget, és hozzon létre munkahelyeket. Én örvendek, ha minél több ember tud dolgozni. Épeszű polgármester ilyent nem csinálna. És a béralkotásba sem tudok beleszólni, sőt a kormány is csak a minimálbérek vonatkozásában” – magyarázta.

Kérdésre válaszolva kitért az ellenzék jelöltje kampányígéretére is, miszerint napelemparkot telepítene a volt szemétdombra. „Szerződés értelmében harminc évig nem szabad hozzányúlni ahhoz a területhez, ez szigorú előírás.

Majd azt követően születhet döntés arról, hogy mit lehet vagy nem lehet tenni azon a területen” – vázolta a jogi helyzetet.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. szeptember 3., 7:57
    ÉRTÉKELÉS: 12

    Nem tud beleszólni a bérezésbe, ez igaz! De befolyásolni tudja: annak idejen a Nexxonnal 20 %-al csökkentek a netto fizetések pár hetre rá, hogy Vili vekerult a tanácsba…. véletlen? Nem!

  • User
    Dátum: 2020. szeptember 3., 8:41
    ÉRTÉKELÉS: 11

    Még 1 kérdés Tisztelettel Bokor úrnak!
    Mit szól a pártvonalon kinevezett iskolaigazgatókhoz?! Oda is kell olyan ember aki szemet huny bizonyos dolgokra?!

    • User
      Dátum: 2020. szeptember 5., 9:37
      ÉRTÉKELÉS: 7

      Illik tudni, hogy vannak iskolák, ahol a „választás” úgy történik, hogy az igazgató bejelenti, hogy kinevezte az utódját, akinek a tantestület nyilvános kézfelemeléssel és lelkes tapssal bizalmat szavaz. Zseniális húzás, mert így még a rátermett utód is startból hiteltelen pozícióból indul.

    • User
      Dátum: 2020. szeptember 6., 14:42
      ÉRTÉKELÉS: -3

      Ha nem Bokor nyeri meg, akkor nem mész Nyugatra, hanem menekülsz. Egy normális ember nincs az emszben, szedett vedett társasák az élén az analfabéta nagyképü áccsal! Volt egyszer suszter az ország élén a mai napig azt szenvedi a nép.

  • User
    Dátum: 2020. szeptember 3., 17:27
    ÉRTÉKELÉS: -3

    Nem a polgármesterel van baj sok
    , hanem a csapattal amit vezet .
    A polgi nem érthet mindenhez de a szakirodák( tisztelet a kivétel) kellene.

  • User
    Dátum: 2020. szeptember 3., 17:58
    ÉRTÉKELÉS: 2

    A városmenedzser lehetne kézdivásárhelyi , hogy érezze a város problémáit.
    A saját zsebén érezze a saját kocsijával a gödröket .stb

  • User
    Dátum: 2020. szeptember 3., 20:45
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Nos uraim peszkula kedvelö társaság igy tud irni az ács a geologus a feketelyuk szakértő

    Rossz álmokat idéz fel ez az ígérgetés Bokor Tibor részéről, olyan álmokat, amelyek harminc évvel ezelőttre vezetnek vissza.. Valamikor Ceaușescu azt mondta, adok meg száz lejt. Nem, uraim, nekünk a szabadság kell, nem az almizsna! Önök elkéstek! Meg lehet osztani, de csak azoknak, akik nem félnek!
    I

  • User
    Dátum: 2020. szeptember 3., 22:28
    ÉRTÉKELÉS: 0

    A tantestület választ, de nem nevezhet ki. A választás pedig néha nem talál a kinevezéssel. Van, aki nincs tisztába azzal amiről beszél.

  • User
    Dátum: 2020. szeptember 4., 10:41
    ÉRTÉKELÉS: 13

    „A Fortyogó visszakerül a város tulajdonába.” Helyes. Muszáj eladni? Persze hogy nem. Elővásárlási joga van a volt bérlőnek? Aki már nem is ugyanaz, ugyan mi a fenétől „volt bérlő” a „forjus”? Ha nem eladó, akkor tárgytalan az elővásárlási jog. Amúgy, ki a fene találta ki ezt az elővásárlási jogot? Így akarták maguknak menteni a (köz)vagyont az elvtársakból lett urak? Ideje véget vetni ennek a gyakorlatnak. Nem beszélve arról a szégyentelen disznóságról (nagyon finoman fogalmazva), hogy Fortyogóra a reális ár töredékéért akarják rátenni a mancsukat a hiénák! És még ők vannak megsértődve, perelnek, hogy ezt nekik nem hagyják. Hát ne is!

  • User
    Dátum: 2020. szeptember 5., 22:12
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Ahol nem az igazgató jelentette be ott sem érvényesült az ott dolgozók akarata és a titkos szavazás sem ért semmit! Pártunk és kormányunk vigyáz ránk minden munkahelyen! Becsület.Munka.Fejlődés! A választások nem tudnak rendet tenni ebben a világban! Ideje lenne legalább hozzáértő embereket kinevezni, nem holmi szemianalfabéta bológatókat!😆