Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Alternatíva a digitális világra

Alternatíva a digitális világra Kovászna megye

A tizennegyedik éve Kézdivásárhelyen tevékenykedő Zöld Nap Egyesület eredményes évet zárt és tervekből idénre sincs hiány, osztotta meg lapunkkal Ráduly Attila, a környezeti nevelést zászlajára tűző céhes városbeli egyesület elnöke.

– Tavaly is folyamatos volt a pörgés egyesületünk háza táján, rengeteg tervünket megvalósítottuk, nagy nemzetközi programokban vettünk részt, emellett a megalakulásunkkor elindított programjainkat is folytattuk – jegyezte meg elöljáróban Ráduly. Egyebek mellett hét Mozgó Délutánt szerveztek a helyi sportirodával karöltve, emellett a vakációkban a kicsik (7–10 évesek – szerk.) számára hat nappali bejárós tábort rendeztek, majd a nagyobbak (10–16 évesek) számára a Kovászna Megyei Hulladékgazdálkodási Egyesület és a megyei önkormáyzat támogatásával Kommandón szerveztek ottalvós tábort. „Táborainkban neveljük az ifjakat környezettudatosságra különféle tevékenységeinkkel, majd a 16. évüket beöltött fiatalokat szívesen látjuk önkénteseik sorában. Tavaly óta két újabb eképpen kinevelt önkéntes erősíti sorankat”, hangsúlyozta.

A szakmai gyakornoki program is sikeresnek bizonyult. „Tavaly négy gyakornokunk volt, a Sapientia EMTE kommunikáció-közkapcsolatok, humán-erőforrás, illetve turisztikai menedzsment karáról. Egyebek mellett ők tartották külföldi önkénteseinknek az idegennyelv-órákat, és egyéb programjainkba is bekapcsolódtak, úgymint táborok, csapatépítők lebonyolításában való segítés, rádiószereplés és így tovább. Idén is várunk szakmai gyakornokokat más egyetemekről is”, jegyezte meg.

Az egyesületi elnök hangsúlyozta, rendkívül büszke önkénteseire. „Negyvenhat önkéntessel dolgoztunk múlt évben, köztük kilenc külföldivel. Nagy dolog, hogy harmincöt 16 és 67 év közötti kézdiszéki személy, végzett nálunk heti, illetve havi rendszerességgel önkéntes munkát”, jegyezte meg. Hozzátette, tavaly az Európai Uniótól ismét megkapták a jóváhagyást az ESC önkéntes-szolgálat folytatására. „Ennek megfelelően idén két-két örmény és török, illetve egy grúz ESC-önkéntes tevékenykedik nálunk, köztük a rodostói Sinem Tosun.” Az egyesület évente négy kiadványt jelentet meg. „A Zöld Napok újság negyedik lapszáma a napokban jelenik meg, ezt is önkénteseink írják, fotózzák, szerkesztik”, sorolta.

A terveket illetően Ráduly így nyilatkozott: „A bejárós és ottalvós táboraink mellett természetesen ismét lesznek Tavaszi Zöld Napok, melyet az előző évekhez hasonlóan áprilisban, a Föld napja környékén rendezünk szemétgyűjtéssel, előadásokkal, kerékpár-versennyel és reményeink szerint újabb képzőművészeti kiállítással”, fejtette ki. Béke-napjára is készülnek rendezvénnyel és a nagyszabású nemzetközi programokból is kiveszik a részüket, tette hozzá. „A Digi ON nevű projekt egy alternatívát nyújt a digitális világra, amelyet szlovén és olasz partnereinkkel valósítunk meg iskolákban. A Start up your dreams program keretében novmberben makedón, észt és szlovén ifjúsági vezetők voltak nálunk, akikkel egy, a fiatalok elhelyezkedéséek elősegítését célzó eszközt dolgoztunk ki, míg a Digi RIS-program a digitális világ kockázataira világít rá. Célunk rávilágítani arra, hogy a digitális világ mellett nem elhanyagolható a való világ sem”, hangsúlyozta. Ennek kapcsán végezetül megjegyezte, a nemzetközi ifjúsági csereprogramban is változatlanul részt vesznek. „Tavaly Olaszországban, Szlovéniában, Észtországban és Magyarországon voltak önkénteseink. Idén Bulgáriába, Szlovéniába és Macedóniába megyünk”, summázott.

Fotó: ZNE

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük