Állást vagy pecsétet?

Állást vagy pecsétet? Kovászna megye

Pénteken országszerte megszervezték a Munkaerő-foglalkoztatási Hivatalok a tavaszi általános munkabörzét. Sepsiszentgyörgyön új helyszínen, a sportcsarnok helyett a Szemerja negyedi Golgota vendéglőben várták az állás (vagy csak a pecsét) iránt érdeklődőket.

Azért bizonyult nagyon jónak az új helyszín, mert így el lehetett választani a szociális segélyezettek nagy, hangosnak és fegyelmezetlennek bizonyuló tömegét azoktól, akik ténylegesen munkát kerestek. Egyik teremben zajlott a pecsételés, innen pedig a hivatal munkatársai a fiatalabb és „mentálisan is munkaképesnek” tűnő fiatalokat átirányították a másik terembe, ahol 15 asztalnál várták a cégek, a tűzoltóság és a különböző pályázatok menedzserei a munkavállalókat.

Jelenleg alig haladja meg a százat a nyilvántartott és fizetett munkanélküliek száma. Ők, akik tudják, hogy ketyeg az óra, komolyabban gondolhatták, hogy újra elhelyezkednek, de a From product játékgyártól éppen a pénteki napon elbocsátottak közül is többen érdeklődtek a helyszínen.

A felkínált munkahelyek több mint felére szakképzetleneket vártak, közel felére pedig szakmunkásokat, felsőfokú végzettségűeknek kevesebb mint öt állást kínáltak. Minden állásbörzén jelen vannak a nadrággyárak képviselői, a Bertis, a Valkes, a tűzoltóság képviselői, az építkezésben és fafeldolgozásban is több munkahelyet kínáltak a munkaadók, több-kevesebb reménnyel. A kőröspataki székhelyű Salvage Europe fafeldolgozó cég jelenlevő képviselői elmondták, a múlt években sikerült olyan emberre találni a börzén, aki ma is náluk dolgozik, egyébként a helyi romák közül is szívesen alkalmaznának (nőket is), de sokszor megtörténik, hogy egyébként jól dolgozó emberek előzetes bejelentés nélkül kimaradnak 1-2 napra a munkából, majd újra jönnek, így folyamatosan utánpótlást keresnek. Az illékony munkaerőt a Modern House építőcég vezetője, Bálint József a külföldi munka csábításával magyarázta. Aki valóban el akar helyezkedni, nem várja meg a börzét, tapasztalták a Bertis személyzetisei. Két-három név mindegyik cég listájára felkerült, az illetőket ezután hívják be további tárgyalásokra, próbamunkára, a börze végső mérlege, azaz az alkalmazott személyek száma később lesz ismert.

Ami a segélyezettek és iskolázatlanok tömegét illeti, Kelemen Tibor igazgató elmondta, nehéz őket munkára motiválni, mikor már megjelenésük elárulja, hogy annak ellenére, hogy nem dolgoznak, és nem is akarnak, vannak jövedelmi forrásaik. Ha a családból valaki fizetésért dolgozna, az veszélyeztetné a szociális segélyt, ezért még arra is képesek, hogy az illetőt „kijelentsék” a lakhelyéről, ha az alkalmaztatja magát. De ezért tartja vissza sokszor a családfő a kamasz gyerekét is a munkától, márpedig most kellene őket munkára nevelni, ráadásul ezért a munkaerőért is verseny folyik már, egy cégvezető akár személygépkocsival is biztosítaná a munkások Hetéről való beszállítását – mondta. Azt nem látta jó megoldásnak, hogy a munka megtagadása miatt elvágják a segélyét az illetőnek, mert ez legtöbbször egy egész családot döntene nyomorúságba, és fosztana meg a segéllyel járó egészségbiztosítástól – fejtette ki.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. április 16., 7:33
    ÉRTÉKELÉS: 12

    Ez a baj a mi orszagunkkal, hogy tartja az ingyeneloket a mi adonkbol. Ezek utan nem kell csodalkozni, hogy a nem roma nepesseg alig mert max 2 gyereket vallalni. Miert nem lehet az ingyeneloket is munkara fogni? Lenne a tombhazak korul eleg tennivalo, nem a munkas, dolgozo lakossagot buntetgetni!!!! De ugyebar a drag polgarmester ur ezekre nem is gondol!

  • User
    Dátum: 2019. április 16., 9:49
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Pedig , nagyon jo megolas a munka megtagadasa miatti segely beszuntetese! Ezt a tarsadalmi reteget nem lehet , csak kovetkezetesen , szigorral, hasznossa tenni. Csak hat mindig kozbejon ilyen-olyan valasztas amikor a csillagos eget is megigerik nekik. Igy is kivaltsagosak ! Ez pedig a becsuletesen dolgozok , nyilvanvalo ellenszenvet valtja ki. Ez egy ordogi kor .Ok eloskodnek es megannyi kedvezmenyt elveznek , az igat huzok meg eltartjak oket. A varosvezetes meg a munkaugy azok , akik valtoztathatnanak ezen. Mashol miert sikerul??

  • User
    Dátum: 2019. április 16., 12:46
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Beteg-nyugdijasként keményen dolgozom,hogy valahogy éljek,de
    az idióta vezetés miatt kell tartanom három kigyúrt szorgost.
    Az,hogy öregeinknek nem minden napra jut egy szelet kenyér,
    senkit nem érdekel !